Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

BÉKÉS MEGYE

vénycikk megyénket honvédelmi szempontból az Alsó-magyarországi részek (partes inferiores) vármegyéi közé sorolta, és a többi, a töröktől kevésbé fenyegetett megyékkel szemben szigorúbb katonaállítási kötelezettséget rótt a délvidékre. A gyulai uradalom birtokosa, Békés megye 1498 utáni főispánja, Corvin János 1504-ben meghalt. Mivel fia, Kristóf is elhalálozott, így — fiúági örökös híján — a gyulai uradalom birtokai a királyra, II. Ulászlóra (1490-1516) szálltak vissza, aki 1506-ban — nyilván saját hatalmát és befolyását erősítendő — Corvin János özvegyének, Frangepán Beatrixnak és árván maradt leányának, Corvin Erzsébetnek adományozta azokat. Frangepán Beatrix nem elégedett meg a még mindig nagy gyulai uradalommal, a jelentős vagyonnal, a számottevő gazdasági potenciállal, politikai hatalomra is vágyott. Felmutatta II. Ulászló előtt Mátyás király 1484. évi rendeletét (amely öszszekapcsolta a Békés megyei főispánságot a gyulai vár birtoklásával), s ennek hatására II. Ulászló még 1506-ban a Békés megyei nemességhez szóló parancslevelében Corvin János özvegyét és leányát nevezte ki a megye főispánjaivá. így ezen egy alkalommal — igaz, csak rövid időre szólóan — női főispánjai voltak a megyének. A bárók és nemesek közti hatalmi harc eredményeképpen azonban már 1508-ban egy megyebeli nemes, az egyik Abrahamfi foglalta el a főispáni széket. Corvin János hozzátartozói nem sokáig örvendezhettek javaiknak. János herceg leánya, Erzsébet, a Hunyadi család utolsó sarja (akinek először Szapolyai György, majd — II. Ulászló akarata szerint — Pálóczi Mihály volt a jegyese) 1508-ban Gyulán fiatalon meghalt. A gyulai ferencesek egyházában temették el, megyénk földje adott örök nyugalmat az utolsó Hunyadinak. II. Ulászló, hogy elejét vegye a számára egyre inkább veszélyesebb Szapolyaiak térnyerésének, hogy feltétlenül magának biztosítsa a kulcsfontosságú Gyula és Hunyad várakat, az özvegy és — Erzsébet halála után — gyermektelen Frangepán Beatrixot rávette a király unokaöccse vei, Brandenburgi György őrgróffal kötendő házasságra. Az esküvő 1509 januárjában történt meg Gyulán, de Beatrix hamarosan meghalt. Őt is Gyulán leánya mellé temették el. Mint fiatal deák, szemtanúja volt eme eseményeknek Szerémi György (1480 évek-1540-es évek) történetíró. Frangepán Beatrix halálával II. Ulászló király 1510-ben — kijátszva a törvényt — a külföldi és idegen Brandenburgi György őrgróf kezére juttatta a gyulai uradalmat. Az adományozásban szerepet játszott az a körülmény, hogy György II. Ulászló királynak közeli rokona, unokaöccse volt. A legfontosabb szempont azonban politikai természetű: ezzel az adománnyal a király elérte azt, hogy az Erdély felé eső Gyula vára uradalmával együtt a Szapolyaiakkal szemben az ő fennhatósági körzetéhez tartozzék. A gyulai uradalommal együtt Gyula mezőváros is Brandenburgi György tulajdonába került. Az őrgróf elsősorban azt tartotta szem előtt, hagy minél kisebb térre szorítsa vissza a súrlódásokat és összeütközéseket a mezőváros lakói és intézményei, illetve a vár és az uradalom földesúri alkalmazottai között. Ennek érdekében 1511-ben Brandenburgi György a nagy javadalommal rendelkező gyulai plébánost erősítette meg birtokaiban és jogaiban, mindenekelőtt azért, hogy a plébános és a vár tiszttartói között a jövedelmek ügyében ne támadjon ellentét. Mátyás plébános különben is az őrgróf különleges káplánja volt, tehát a mezőváros lakóinak szolgálatán kívül az őrgrófot is szolgálta. Brandenburgi György 1515-ben gyulai alvárnagyának, Dudics Jánosnak