Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

BÉKÉS MEGYE

Gyula mezővárosában levő házát mentesítette a szokásos fizetések teljesítése alól. Ebből kiderül, hogy egy mezővárosi házat, tágabb értelemben egy mezővárosi polgárt mennyiféle földesúri teher sújtott. Az őrgróf a földesúri adók behajtásában szerepet juttatott a gyulai mezővárosi elöljáróságnak (bírónak, esküdteknek) is. A 15. század végén, a 16. század elején rosszabbodott a jobbágyság helyzete. A jobbágy terhek fokozatos növekedése mellett veszélybe került a parasztságnak a 13-14. század folyamán kivívott és még a 15. század nagy részében is élvezett szabad költözési joga. 1488-ban a földvári földesúr, Pozsgai Gáspár és a földvári bírák érzékenyen megsértették e jogot, egy Bodzásra és egy Medgyesre költözni szándékozó jobbágy számára tiltották meg az eltávozást még a földbér lefizetése ellenére is. A jobbágyok mégis elszöktek, fellázították a szomszédos Gerendás, Sopron, Apáca, Bodzás, Medgyes és Bánkuta falvakat. A felfegyverzett parasztok Földvárra támadtak, ott a bíró házát feldúlták, az egyetlen ellenállót lándzsával megsebesítették, Pozsgai Gáspár kúriáját megostromolták, szidalmazták a földesurat. Az ilyen és ehhez hasonló, helyi, különböző indítékokra visszamenő, de végeredményben a jobbágyság helyzetének romlásából fakadó jobbágymegmozdulások folyamata vezetett el 1514-hez, torkollott a Dózsa-parasztháborúba. Dózsa és serege Cegléden és Tiszavarsányon keresztül útban a Maros felé áthaladt megyénken is. A Békés megyei jobbágyság elkeseredettségére, rossz helyzetére, harci elszántságára mutat, hogy tömegesen álltak Dózsa mellé, és csatlakoztak a sereghez. Dózsa Békés megyei tartózkodása nemcsak toborzás, hanem hadi cselekmény célját is szolgálta. Gyula várának megostromlása arra mutat: Dózsa György a Brandenburgi-uradalmat kívánta elfoglalni, egyrészt hogy annak várából biztosíthassa további hadmozdulatait, másrészt hogy onnan fedezhesse hadjárata költségeit és szükségleteit. Megyénkben — mint általában országszerte — a felkelt [tehetősebb] parasztok és mezővárosi lakosok sorait elszegényedett nemesek is gyarapították. A Dózsa-féle parasztháború elbukása után nehéz idők következtek a jobbágyságra. A szigorú megtorló törvények legsúlyosabbika talán az a rendelkezés volt, amely elvette a szabad költözés jogát, törvénybe iktatta a feltétlen és örökös szolgaságot (mera et perpetua rusticitas). Ezt a törvényt megyénk nemessége is alkalmazta: 1517ből arról értesülünk, hogy Nadányi Mihálynak Kis Ágoston nevű jobbágyát aki a zavargás idején (tempore disturbii) Marjalakára szökött, Külső-Szolnok megyének „az új törvény értelmében" vissza kell adnia. A parasztság [következetesen soha nem érvényesülő] röghöz kötése szabaddá tette az utat a robotmunkán alapuló majorsági gazdálkodás (amelyre már 1525-ből bőven találunk adatat a gyulai uradalom területéről) kiépítése, a refeudalizációs tendenciáknak a második jobbágyság intézményében tetőződő győzelme felé. A mohácsi csatát megelőző évben, 1525-ben bukkan fel a forrásanyagban egy újabb Békés megyei uradalom, az orosházi. Tulajdonosai a Komlósiak voltak, nevükből következően Komlósról (a mai Tótkomlósról) származtak. A 14-15. században előbb Komlóst népesítették be, majd utóbb Orosházát. Az orosházi uradalom Békés és Csanád megyei része arra a területre, a Körös-Maros közén lévő mezőségre terjedt ki, amelyről szinte a 15. századig nincs adatunk. Brandenburgi György földesurasága nem jelentette Gyula mezővárosának hanyatlását, noha az őrgróf Corvin János 1496. évi kiváltságleveléhez hasonló privilégiummal nem támogatta a gyulai városfejlődést. A mindennapok gyakorlatában azonban