Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)
TÁPÉ
zását tárgyaló diplomáját, s hogy az egyik szegedi esküdt polgárt Tápai (Thapay) Lászlónak hívták. 35 Am a faluról részletesebb képet csak a 16. századból nyerünk. A ma is létező tápéi kompról az első adatunk 1528-ból van. Szerémi György leírja, hogy Szapolyai János király és Mehmed bég találkozójukat egy kis falucska (villula), Tápé mellé tették, ahol rév van a Tisza folyón. 36 Az 1522. évi tizedlajstrom 37 rendkívül fontos adatokat közöl a szegedi dézsmakerület részét alkotó Tápé faluról. Az első olyan forrásunk ez a jegyzék, mely név szerint felsorolja Tápé falu családfőit, önálló keresőit és tizedköteles termékeit. A lista 38 43 tápéi családról ad számot, a település 1522. évi lélekszámát — a szokásos ötös szorzószámmal dolgozva — tehát 200 körül állapíthatjuk meg. A lajstrom nagyon érdekes képet nyújt a paraszti differenciálódásról: a 43 család közül 30 fizetett tizedet terményben, 30 család tehát még telekkel, illetve telekrésszel, mindenesetre dézsmálni való természetbeni javadalmakkal rendelkezett. Ám a 30 család között is nagy gazdasági különbségek voltak: a falu leggazdagabb jobbágyának látszó Révész Pál 2 gabonakepe és 2,5 árpakereszt tizedet fizetett, míg hatan csak 0,5 gabonakepével adóztak, vagyis a telkes jobbágyok legszegényebb, éppen csak adóképes csoportját képezték. A két határ között a rétegződésnek a kirótt tized mennyisége alapján megállapítható különböző fokait lehet megfigyelni. 12 család már elvesztette földjét, természetben nem volt dézsmálnivalójuk; ezek kereszténypénz fizetésére kényszerített zsellérek, esetleg halászok voltak. A tápéi lajstromban egyetlen olyan személlyel találkozunk (Márta özveggyel), aki annyira szegény, hogy nemcsak a dézsmát, de még a kereszténypénzt is elengedték neki. Ami a termelési ágakat illeti, megállapítható, hogy a földművelés dominált. (Sajnos, a tizedjegyzék — jellegénél fogva — nem nyújt betekintést a halászat méreteibe.) A tizedfizetésre kötelezett 30 jobbágyháztartás közül 28 terménnyel adózott (a tápéi jobbágyok úgyszólván csak búzát termesztettek, árpát egyedül a már említett Révész Pál termelt; zabról nem szól a lajstrom), s mindössze két család állattal, juhval. (Meg kell jegyezni: az állattartás nyilván sokkal nagyobb mérvű lehetett: a legtöbb család tarthatott egyéni használatra baromfit és disznót.) Rendkívül érdekes következtetések levonására nyújtanak lehetőséget a személynevek. Ekkor már jobbára kettős (kéttagú vagy kételemű) nevekkel találkozunk, 39 a család-kontinuitás vizsgálata innentől kezdve válik lehetségessé. A családnévadás kuliszszatitkaiba enged bepillantani az az adat, hogy éppen az egyik juhval adózó tápéi jobbágyot nevezik Johos Benedeknek. 40 Bálint Sándor hívta fel a figyelmet, hogy feltűnő a listában a vízi szállításra utaló, máig virágzó Révész és Terhes név. 41 Ugyanakkor arra is fel kell figyelnünk, hogy Tápén — talán az egy Sípos nevet kivéve — hiányoznak a falusi parasztság ipari tevékenységére utaló foglalkozásnevek. Ennek magya35 REIZNER 64-65. 36 SZERÉMI 242. Magyar fordítása: Szerémi György: Magyarország romlásáról. Monumenta Hungarica. V. Magyar Helikon 1961. 181. 37 Jelentőségére 1. SZABÓ ISTVÁN: Bács, Bodrog és Csongrád megye dézsmalajstromai 1522-ből. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai. 86. Bp. 1954. 3-5. j8 Tápéra vonatkozó részét 1. REIZNER 126-127. 39 A névadás kérdéseire 1. SZABÓ ISTVÁN: a 37. jegyzetben i. m. 6-18. 40 A „családnevet általában a helyi közösség alakította ki és fűzte az egyénhez, s az egyén, majd pedig leszármazói, családja tagjai akarva, nem akarva kénytelenek voltak viselni, elismerni". Uo. 9. 41 BÁLINT SÁNDOR: a 13. jegyzetben i. m. 7.