Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

NYÍREGYHÁZA NEVE ÉS ELSŐ ELŐFORDULÁSA ÍROTT KÚTFŐBEN

III. Béla hozzájárulását adja ahhoz, hogy Simon veszprémi kanonok zalai (?) prédiumát (praedium quod habét in Zola) a veszprémi egyháznak juttathassa (III. Béla 159.). Amikor 1209-ben III. Ince pápa elősorolja a garamszentbenedeki apátság birtokait és javait, ezek sorában megemlíti a Susoldban (észak-barsi tájegységnév) levő földet, valamint a Somogyban levő vincelléreket és szőlőket (terram in Susolgi cum silva et venatoribus; vinitores et vineas in Sumug, CDES. I. 118.). 1217-ben II. András király Botch fia Tamást megerősíti egy nógrádi várföld birtokában, amelyet Szepesben (in Scipus) levő földjéért korábban adott neki (uo. 169.). Úgy tetszik, a fent felsorolt példáknál is jobb — etnikai vonatkozású — analógiát nyújt az az 1216-ból származó királyi oklevél, amely a Szatmárban levő németek falujából való Mere comes (de uilla Theutonicorum in Zapthmar) megadományozásáról tudósít (Dl. 72 374.). Bizonyosra vehető, hogy a Szatmárban levő németek faluja a Szamos menti Németivel (a későbbi Szatmárnémetivel) azonos. Megerősíti ezt az a körülmény, hogy amikor 1230-ban II. András király megállapítja a szatmárnémeti német hospesek szabadságait, a népcsoportot ekként említi: hospites Theotonici de Zattmar iuxta fluvium Zomus residentes (Dl. 162.). Ha tehát ugyanebben az időben bevett terminusként szerepelt a „szatmári németek" kifejezés, nincs okunk elzárkózni attól, hogy a „nyíri izmaeliták"-at tájegységre, a Nyírre (a Nyírségre) vonatkoztassuk, s ne pedig egyetlen Nyír nevű falura. Mivel tudjuk — példa igazolja —, hogy az izmaeliták faluja (villa Hysmaelitarum, W. XI. 61.) latin kifejezésnek utóbb a Beszermény felel meg a magyar nyelvi toponímiában (Gy. I. 705.), a nyíri izmaelitákat is Böszörmény nevű településen jogosult (ám nem szükségszerű) keresni. Nem haszon nélküli, ha ehelyütt is leszögezzük: „a népnévi szempont, az etnikai hovatartozás mindössze egy a névadás számtalan indítékának sorában" (Kristó Gyula: i. m. 64.). Nem szükségszerű tehát, hogy egy települést a benne lakó etnikumról nevezzenek el. A „szatmári németek" analógiája teszi reálissá a „nyíri izmaeliták" Böszörmény nevű faluba való lokalizálását. Nem járunk töretlen úton, amikor ezt a települést a mai Hajdúböszörményben véljük felfedezni. Már a század elején a Váradi Regestrum kiadói, Karácsonyi János és Borovszky Samu ekként foglaltak állást (VR. 203. 1. jegyzet). A hajdúböszörményi monográfia vonatkozó részének szerzője, Módy György (Hajdúböszörmény története. Debrecen 1973. 31.) szerint is „majdnem bizonyos, hogy a »nyíri izmaelitákat, akiket név szerint is ismerünk, Böszörményben lakóknak kell tekinteni". Korántsem mondható azonban ez a nézet általánosnak. Hajdúböszörmény kapcsán hallgatással mellőzi a Váradi Regestrum nyíri izmaelitákkal kapcsolatos adatait Porcsalmy Gyula (Hajdúböszörmény rövid története a Hajdúkerület megszűnéséig. Debrecen 1963.) és H. Fekete Péter (Hajdúböszörmény helyneveinek adattára. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai. 102. Bp. 1959.). Egy többtagú szerzői munkaközösség friss állásfoglalása (Both Ferenc—Lázár Imre—Nyakas Miklós: Hajdúböszörmény. H. n. 1979. 10.) szerint a mai hajdúböszörményi határ területén fekvő Salamon volt a Váradi Regestrumból ismert nyíri izmaeliták egyik faluja. Azt pedig már fentebb érintettük, hogy a modern szakirodalomból Mező András, illetve nyomában Kiss Lajos a nyíri izmaelitákat Nyíregyházára lokalizálta. A kérdésben további tisztázást jelenthet, ha azt tesszük vizsgálat tárgyává, hogy a Váradi Regestrumban három alkalommal szereplő nyíri izmaelitákat milyen toponími-