Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)
RÉGIÓK A KÖZÉPKORI ALFÖLDÖN
történetírás hozta divatba. 7 Ha a mai helyzetből próbálunk visszafelé araszolni, a fonalat már szinte azt megelőzően elejtjük, mielőbb a középkorba érkeznénk. A mai Magyarország nagy tájegységei (földrajzi értelemben vett régiói) közül a két terjedelmesebb az Alföld és a Dunántúl. Az elmúlt évtizedben ketten próbáltuk meg rövid áttekintés keretében felvázolni ezek (vagy egy részük) fejlődési sajátosságait. Engel Pál a Dunántúlról szólva egyenesen azt mondta: „földrajzi fogalom", amelynek esetében „hiányzik... a név kellő historikuma". Ez azt jelenti, hogy a mai Dunántúlnak nincs a forrásokban középkori előképe. Egyfelől a magyar névalakot csak az újkorból ismerjük, másfelől pedig a középkorban latinul megnevezett „Dunán túl" legtöbbször éppen nem a mai Dunántúlt jelölte, hanem azt a térséget, amely a Duna vonalától északra és keletre terült el, és amely a mai Dunántúlról tekintve számított „Dunán túlnak". Az ókori Pannoniával ellentétben „a középkori Dunántúl már nem volt egység semminő olyan tekintetben, amit a kor embere fontosnak talált volna... Minthogy [ott] egység nem alakult ki sem politikai, sem egyéb tekintetben, nem meglepő, hogy nem találkozunk a »dunántúliság« semminő tudati megnyilvánulásával", amit az is tükröz, hogy a családok neveiként — amelyek között gyakorta akadunk Somogyi, Szálai (= Zalai) elnevezésekre — Dunántúliak egyszer sem szerepelnek. 8 Magam azt írtam, hogy „a Dél-Alföld, illetve az Alföld nem középkori tájelnevezések... Ha róluk a középkorban mégis szólunk, akkor csakis mint modern fogalmak középkori történeti előképét vehetjük számba". Az Alföld nagyobb tájegységeiként számon tartott Tiszántúl és Duna-Tisza-köze sem szerepel a középkorban. 9 Igaz, Alföldi családnév a középkor végén előfordul, de ez csak amellett tanúskodhat, hogy az Alföld tájfogalom megszületése éppen belefér a középkorba, kiteljesedése, bevett tájfogalommá válása újkori fejlemény. A dolgot tovább színezi, hogy az Alföld — szemben mai jelentésével — eredetileg nem 'mélyföldet, síkságot' jelentett, vagyis nem a hegyvidék ellentéte, hanem benne az al- előtag 'alsó' értelmű, azaz déli fekvésére utal. 10 A Felföld 'felső vidék' sem hegyvidéki voltáról kapta a nevét, hanem északabbi fekvéséről. A mai Alföld északkeleti részén lakók (Szamoshát, Erdőhát, Tiszahát népei) „nem tartják magukat alföldieknek. Szemléletükben az Alföld csak túl a Nyírségen kezdődik". 11 Ez egy eredetibb szemlélet megnyilvánulása, hiszen kezdetben az Alföld attribútuma a déli (alsó) fekvés volt. Ha a középkori Magyarország régiói után nyomozunk, a fentebbiek értelmében kettőt bizonyosan megnevezhetünk: Erdélyt (amelynek esetében ezt középkori forrásadatok megerősítik) és Szlavóniát. Mindkettő tartomány volt, saját tartományi vezetővel (a vajdával, illetve a bánnal). Persze, ezek nem a modern régióalakulás szerint jöttek létre, hiszen nem a gazdasági tevékenység vonta meg határaikat, hanem fordítva: 7 KRISTÓ GYULA: A korai Erdély (895-1324). Szegedi Középkortörténeti Könyvtár. 18. Szeged 2002. 20. 8 ENGEL PÁL: A középkori Dunántúl mint történeti táj. In: Pannónia regia. Művészet a Dunántúlon 1000-1541. Bp. 1994. 13. 9 L. „A Dél-Alföld történeti helye a középkori Magyarországon" című írást a jelen kötetben. 10 BÁTKY ZSIGMOND: Alföld. Magyar Nyelv 12 (1916) 333-334.; BELUSZKY PÁL: A Nagyalföld történeti földrajza. Bp.-Pécs 2001. 23. 11 KÓSA LÁSZLÓ-FILEP ANTAL: A magyar nép táji-történeti tagolódása. Bp. 1975. 54.
