Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)
RÉGIÓK A KÖZÉPKORI ALFÖLDÖN
az eredeti igazgatási határok között másodlagosan alakultak ki a gazdasági egység kontúrjai. Ezt jól mutatja a kolozsvári hospesek számára 1316-ban adott királyi kiváltságlevél. Eszerint Károly Róbert felmentette őket az alól, hogy Erdély határain belül áruik után vámot fizessenek. 12 A már korábban kialakult erdélyi tartomány igazgatási határaihoz igazodva utólag biztosított az uralkodó erre a térségre vonatkozó gazdasági kedvezményt. Ahhoz, hogy Magyarországon az adott tartományi (igazgatási) keretben a gazdasági egység kialakulásának ismérvei felbukkanjanak, a gazdaságnak előbb ki kellett hámozódnia az önellátás (a természeti gazdálkodás) bezárkózottságából, amit új technikai eszközök (pl. a kerülőeke) és új művelési-birtoklási rendszerek (szabályozott talajváltás, jobbágytelek) siettettek. Ennek hatására felesleg képződött, előrehaladt a társadalmi munkamegosztás, elindult az árucsere, a pénzforgalom. Mindez a 13-14. század folyamán tört utat magának. „A folyó pénzben lebonyolított forgalom a Dunántúlon válik először általánossá, és jóval később, a 14. század közepére terjed el az ország keleti tájain". 13 Ebből következik, hogy nagyjából 1300 előtt sem a tartományokban, sem a tartományokon kívül gazdasági körzetek nem alakultak ki. Ezt a folyamatot az igazgatás szintjén legkorábban a pénzverőkamarák kialakítása tükrözi. A Szent István korára visszamenő pénzverés sokáig egyetlen központban, Esztergomban folyt, ennek decentralizációjára 1221-ből van az első adat, majd 1255 táján további három kamara jött létre. A kamarák gyarapodása a megélénkülő pénzforgalom biztos jele. A frontáttörés a következő század első évtizedeire maradt, Károly Róbert az 1320-as években tízre emelte a kamarák számát. A kamarai székhelyek puszta áttekintése tanulságokkal jár. Az ősi esztergomi központ szerepét Buda vette át, a 13. századiak közül a szlavóniai kamara centruma Pakracról Zágrábba került, a Csanád egyházmegyei kamara központja Szeged (?) után Lippán állapodott meg, az ugyancsak 13. századi szerémi kamarát egyesítették a 14. század elején létesített pécsivel. A további újonnan létesített kamarák központjai Körmöcbánya, Kassa (rövid szomolnokbányai kitérővel), Szatmár (a 15. században már Nagybánya), Nagyvárad, valamint az erdélyié ismeretlen időben Kolozsvár lettek. 14 Az nem meglepő, hogy a két tartománynak (Erdélynek és Szlavóniának) önálló kamarája volt, de feltűnő a többi nyolc arányos térbeli elhelyezkedése. Az északnyugati országrész pénzügyigazgatása Körmöc, az északkeletié Kassa, a hegyvidék és a síkság találkozásánál fekvő tiszántúli részeké Szatmár (Nagybánya) és Várad (ezeket utóbb több alkalommal összevonták), az Alföldé Lippa (és Szeged?), a Dél-Dunántúlé és a Szerémségé Pécs köré szerveződött, míg az ország közepén Buda látott el efféle funkciót. A Magyarország területén első ízben markáns térségi különbségekre a 14. század eleji tartományuraság korszakában bukkanhatunk. Aligha véletlen, hogy a leghatalmasabb oligarchák (Csák Máté, a Kőszegiek és a Subiéok) kivétel nélkül az ország nyugati részén építették ki tartományukat. Ennek az lehet a magyarázata, hogy ez számí12 Anjou-okit. IV. 313. szám. 13 ENGEL PÁL: a 8. jegyzetben i. m. 14. 14 HÓMAN BÁLINT: A magyar királyság pénzügyei és gazdaságpolitikája Károly Róbert korában. Bp. 1921. 211-212.; TÓTH CSABA: Pénzverés és pénzforgalom az Anjou-kori Magyarországon, Doktori disszertáció. Kézirat. Bp. 2002. 168-175. (A szerző szívességéből használtam.)
