Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

CSONGRÁD MEGYE

nek sikerült. Csongrád a királyi vármegye székhelye volt. Itt székelt az ispán, a csongrádi főesperes (aki majd csak a 13. század elején költözött be a püspöki székhelyre, Vácra), itt laktak a várszervezet tisztjei közül többen, itt élt a várban és a vár körül a fegyverre fogható katonaság, vagyis csupa olyan elem, akik bizonyos értelemben ellátásra szorultak. Nem véletlen, ha a 11-12. században a piacok elsősorban az igazgatási központokban (királyi, érseki-püspöki, ispáni székhelyeken) alakultak ki. Ennélfogva az országos úthálózat is ezeket a székvárosokat kötötte össze egymással. Ennek katonai és kereskedelmi okai egyaránt voltak. Egy szicíliai arab utazó, Idríszi érdekes leírást hagyományozott ránk vidékünkről. Eszerint Csanád városától folyó — azaz a Maros és a Tisza — mentén haladva Csongrád városáig három napi járóföld van. Csongrád nagy és virágzó város, vásárokkal és mindenféle gazdagsággal. Szerről fentebb már szóltunk. Jelentősebb szerepre nemcsak azáltal jutott, hogy bencés monostora és reprezentatív monostortemploma volt, hanem sokkal inkább ez is következménye volt annak, hogy a Bár-Kalán nembeli Szeriek birtokközpontja (mondhatnók úgy is: magánigazgatási központja) itt alakult ki. Szer kiemelkedéséhez kedvező földrajzi fekvése is hozzájárult: éppen fele úton feküdt a Körös- és a Maros-torkolat, azaz Csongrád és Szeged között, közel a Tisza egyik, jó átkelési lehetőséget biztosító révéhez. Egy „várostalan" szakaszon sikeresen töltött be a korai időszakban decentrum szerepkört. A megye Csongrád mellett másik igazán jelentős települése Szeged volt. Igaz, Szeged, illetve területe az államalapításkor egyházigazgatási szempontból a kalocsai érsekségbe, világi közigazgatás szerint Bács vármegyébe nyert besorolást, de utóbb — közelebbről ismeretlen időben — átkerült Csongrád megyébe. Ez valószínűleg úgy történhetett, hogy azok a csongrádi várnépek, akik 1247. évi adat szerint Tápé csongrádi várföldet lakták, expanziójukkal a távoli Bács várától a közelebbi Csongrád várához vonták Szegedet. Ennek még bizonnyal a tatárjárás előtt be kellett következnie, de lehet, hogy már a 12. század folyamán. így hát Szeged Csongrád megye állagába került, de megmaradt a kalocsai érsekség alá tartozó településnek. (Hasonló ok miatt vesztette el Csongrád megye azokat az északi területeit, amelyek eredeti állapot szerint hozzá tartoztak, azaz Tiszaalpárt és vidékét; ezt a szolnoki várszervezet déli irányú terjeszkedése csatolta Szolnok megyéhez.) Szeged római időkre visszamenő erősséggel rendelkezett, talán éppen Bácstól való távolsága miatt a 11-12. században elindulhatott egy önálló várispánság irányába mutató fejlődés, amely azonban azzal, hogy Szeged Csongrád megye részévé lett, elakadt, viszont főesperességi központ alakult ki itt. A szegedi főesperességre már a 12. század végén van adat. Szeged igazi jelentőségre mégsem emiatt, hanem kedvező földrajzi fekvése és a marosi sószállítás következtében jutott. Az erdélyi sót a Maros vízi útján szállították Szegedig, itt tárolták, s továbbra is vízi vagy pedig tengelyen szárazföldi úton szállították tovább. Szeged első ízben 1183-ban szerepel írott forrásban, ekkor arról értesülünk, hogy Szegeden sószállító hajók szoktak tartózkodni, vagyis az ország egyik sóközpontja volt. Nem véletlen, hogy Szeged neve éppen ebben a minőségben az 1222. évi Aranybullába is bekerült. Ennek egyik cikkelye tilalmazta a só raktározását az ország belsejében, kivételt mindössze két településsel tett, közülük az egyik Szeged volt. A kedvező földrajzi helyzet nem csupán abban jutott kifejezésre, hogy két nagy folyó,