Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

CSONGRÁD MEGYE

körzetét — mintegy 25-35 km-es sugarú kör formájában — a szomszédos területektől, Bács, Bodrog, Békés, Csanád és talán Szolnok megyétől elhatárolták, s ezen a területen belül mindenkit a csongrádi várispán ítélőszéke elé rendeltek. Miért nevezzük ezt a vármegyét királyi vármegyének? Azért, mert minden megye, így Csongrád vármegye területe is eredetileg döntően királyi birtokokat foglalt magában. A királyi vármegyének önálló tisztikara nem volt, a szükséges tennivalókat a várispánság vezetői látták el. Ez arra utal, hogy a királynak mint magánföldesúrnak és a királynak mint az ország urának (az állam képviselőjének) a hatásköre nagyrészt egybeesett. Nyilvánvaló, hogy ez a királyi vármegye a benne lakó népelemek számára semmiféle demokratikus kibontakozást, törekvéseik autonóm érvényesítését nem biztosította. A kedvezmények maximuma, amit ebben a rendszerben — egyházaknak, nemeseknek, városoknak — el lehetett érni, az volt, hogy mentességet nyertek az ispán joghatóságától. A megye lakóinak túlnyomó többsége azonban kettős kötelék szorításában élt. Egyfelől ezt jelentette az állam, a királyt képviselő ispán a maga adóival, igazságszolgáltatásával, másfelől a földesúr (legtöbbször ugyancsak a király, illetve az őt helyettesítő ispán) szintén az őt megillető adókkal és katonáskodási kötelezettséggel. A királyi vármegyére tehát a megyén belüli királyi birtokok és királyi joghatóság túlsúlya jellemző. Amint azonban Csongrád megye kialakult, a királyi túlsúly lassan, de tendenciájában egyre határozottabban csökkent. Ezt mind a birtokok, mind a joghatóság vonatkozásában meg lehet állapítani. Csongrád megye megszületésekor a királynak a kiterjedt birtokállományon legfeljebb néhány, hatalmát az új rendszerbe átmentő nemzetséggel kellett osztoznia. De mert az államalapítás együtt járt a keresztény egyház meghonosításával, a királynak kellett gondoskodnia az előzményekkel nem rendelkező egyházak birtokállagának megteremtéséről. Mivel Csongrád megye legértékesebb területei közvetlenül a Tisza partján feküdtek, elsősorban a holtágakban kiváló halászati lehetőséget nyújtó természeti adottságaik miatt az egyházak — akik számára a hal mint böjti eledel létfontosságú volt — a Tisza mentén holtágakat, morotvákat, halastavakat kaptak a királytól adományba. A Tisza csongrádi szakaszán így jutott birtokhoz a váci és az egri püspökség, a garamszentbenedeki, a szávaszentdemeteri és a zalavári apátság, a dömösi és a titeli prépostság. E felsorolásból látható, hogy rendre Csongrádtól távoli egyházak jutottak értékes területekhez a folyó partján. Az egyházaknak tett adományok közül legnagyobb részletességgel azt ismerjük, amelyet a 12. század elején Álmos herceg tett a dunántúli Dömös egyháza számára. Eszerint különféle csongrádi falvak népei a tizeden túl évente ökröket, libákat, tyúkokat, juhokat, búzalisztet, sört, sót adtak a dömösi társaskáptalannak, és egy sor munka (épületek javítása, műhelyek építése, halastavak kezelése, szénakaszálás) elvégzésére voltak kötelezve. Szent István király második törvénykönyvében mondta ki, hogy minden tíz falu építsen egy templomot. Ez nyilván akkor még jámbor óhaj volt, azaz alig-alig lehetett templom a vidéken. Országszerte megfigyelhető — és Csongrádban sem lehetett ez másként —, hogy a megye első temploma az ispáni vár (esetünkben a csongrádi vár) tőszomszédságában épült fel. Szent István első törvénykönyve szerint az ispán és a vele együtt szereplő pap közösen járt el a vasárnap munkaszüneti jellegének biztosításában, közös feladatuk volt a vasárnapi misehallgatás szorgalmazása. A vár melletti