Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)
A HELYTÖRTÉNETÍRÁS IRÁNYAI
A HELYTÖRTÉNETÍRÁS IRÁNYAI (Különös tekintettel a Szeged története eddig megjelent köteteire) A mai előadói gárda tagjai között történt megegyezés alapján fél óra áll rendelkezésemre, hogy e tárgykörben mondandómat kifejtsem, ami természetesen alapos és részletekbe menő tárgyalásra nem alkalmas idő, viszont lehetőséget biztosít arra, hogy néhány fontosabb kérdésben álláspontomat megfogalmazzam. Onnan kezdem, hogy amennyire én össze tudtam számolni — s ha ezt más tette volna meg, lehet, hogy másképpen számolja —, az elmúlt mintegy 125 év alatt négy program alakult ki a helytörténetírásban. Legyen szabad ezt a négy programot nagyon röviden ismertetnem, mert úgy érzem, hogy ha a most folyamatban levő, illetve befejezés előtt álló Szeged története monográfiát el akarjuk helyezni a helytörténetírás folyamatában, akkor hasznos dolog, ha ezekről a programokról szólok. Az első programot Pesty Frigyes fogalmazta meg 1872-ben. Nagyon érdekes és jellemző: a Magyar Történelmi Társulat 1867-ben történt megalapítása után öt esztendővel a Társulat szükségesnek tartotta, hogy állásfoglalást bocsásson közre a helytörténeti munkálatok alapelveiről, irányelveiről, és erre Pesty Frigyes kapott felkérést, aki 1872-ben A vármegyék történeti monográfiájának tervrajza címmel fogalmazta meg rövid, de annál magvasabb programját. Pesty Frigyes 1872-es programjára egy egészen gigantikus teljességigény jellemző, hiszen az ő elvárásai szerint a helytörténésznek szinte mindenhez értenie kell, és munkájának ki kell terjednie a források ismeretére, a forrásokat és feldolgozásokat, szakirodalmat tárgyaló bibliográfiákra, a földrajzra (beleértve a legszélesebb értelemben vett geológiáig, földtanig menő ismereteket), a kültörténetre (tehát a városban, a megyében történt események bemutatására). Az ő terminológiája szerinti beltörténet a helyhatóság vizsgálatára, az egyházi, vallási viszonyok, a közművelődés, a gazdaság, a kereskedelem, az ipar, a birtokos családok históriájára terjed ki, s ezt a monográfiát mindenképpen gazdagon illusztrált képeknek, illetve okmánytárnak kell zárniuk. Ez a program a fellendülő, nekibuzduló helytörténetírás számára minden bizonnyal segítséget nyújtott, bár 22 évvel később, amikor ennek a Pesty Frigyes-féle elméletnek, elméleti alapvetésnek gyilkosan kemény kritikáját adta Tagányi Károly, szellemesen jegyezte meg: ezt a programot senkinek nem sikerült megvalósítania, még magának Pesty Frigyesnek sem. Tagányi Károly 1894-ben Vélemény a megyei monográfiák tervrajza ügyében címmel ugyancsak a Magyar Történelmi Társulat elnökségének bemutatott és az által jóváhagyott programot tett közé, amely két részből áll, egyrészt a Pesty-féle koncepció bírálatát, másrészt pedig saját elképzelésének kifejtését tartalmazza. Mint már utaltam rá, súlyos bírálatban részesítette a Pesty Frigyes-féle elképzelést, azt mondván, hogy az megvalósíthatatlan, hiszen nincs az a helytörténész-történész, aki mindehhez megfelelő mélységben értene, érthetne, és ennélfogva Tagányi az abszolút teljesség
