Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

BÉKÉS MEGYE

A királyi vármegye A békési területen a királyi vármegye megszervezésére Vata 1046. évi leverését követően kerülhetett sor, vagy legalábbis az esetleg korábban — Vata és társai megkeresztelkedésével párhuzamosan — megindult folyamat ekkor vehetett nagy lendületet. Mindmáig nyitott kérdés, hogy mindjárt a 11. század közepén létrejött-e Békés megye, vagy csak bizonyos idő elteltével szakadt-e ki a nagy területű s Békés mellett alkalmasint Zarándot is magában foglaló Bihar megyéből. Mivel a Békés királyi megyére utaló adatok nem korábbiak a 13. század elejénél, ezért nem zárható ki annak lehetősége [újabb kutatások határozottan ezt vallják], hogy Békés csak utóbb, a 12. század folyamán önállósult. Bármiként is álljon a helyzet, akár számolhatunk elkülönült Békés megyével a 11. század közepétől kezdődően, akár nem, ettől az időtől kezdve számos adat bizonyítja a feudális viszonyok terjedését. 1067 körüli oklevél tudósít arról, hogy a feudális hierarchiában magas pozíciót elfoglaló Péter comes (akinek comes címe egyaránt jelenthet nagyurat, előkelőt és egy megye élén álló ispánt is) százdi monostorának adományozta a Békés megyei Szeghalmot. Mivel Péter comes az ÉszakMagyarországon birtokos Abák közül származott, s monostora is a Tisza borsodi szakaszán feküdt, feltételezhető, hogy Szeghalom nem volt ősi szállásbirtoka, hanem 1046 után valamelyik királytól kapta adományba. Ez azt az ismert megállapítást igazolja, hogy a lázadó vezérek fennhatósági körzetének — így Vata területének — nagyobbik része a király kezébe került. Az uralkodótól nyert békési birtokot Péter saját egyházának adományozta tovább. A magyarországi egyház a feudalizmusnak egyszerre volt terméke és terjesztője. A békési terület túlnyomó része a 11. század második felében királyi (illetve a dukátushoz tartozó hercegi) bírtok volt, de már ekkor kezdetét vette a nagy királyi birtoktestek lassú apadásának folyamata, ugyanis falvak, szolgáltató népek jutottak idegen, kezdetben elsősorban egyházi kezekbe. I. Géza király (1074-1077) dobozi szolgálónépeket adományozott 1075-ben alapított garamszentbenedeki apátságának. I. László király (1077-1095) — a 13. század történeti emlékezete szerint — három Békés megyei faluval ajándékozta meg az egri egyházat. Kálmán király (1095-1116) testvére, Almos herceg a 12. század elején alapított dömösi prépostságot jelentékeny Békés megyei javakkal adományozta meg. Önmagában ebből a körülményből arra lehetne gondolni, hogy az adományozás időpontjában Álmos még a békési területet is magában foglaló dukátus ura volt. De figyelembe véve azt, hogy a dömösi prépostság kiterjedt birtokai sorában „a legfontosabb csoportot a somogy-tolnai határvidéken és Veszprém megyében elterülő birtokok, illetőleg az ott lakó szolganépek alkotják", amelyek pedig nem tartoztak a 11. századi hercegség területéhez, arra a következtetésre kell jutni: Álmos Dömösnek juttatott adományai abból az időből valók, amikor már nem létezett a királyi hercegség. Mivel a dukátust Kálmán király 1107-ben szüntette meg, ekkor érhetett véget Álmos közjogi fennhatósága is a békési vidék felett. Am hogy 1107-et követően Álmos a dunántúli javak mellett számottevő békési földet és szolganépet adományozott Dömösnek, ez arra vall: Álmosnak a Dunántúl mellett éppen a Körösök vidékén voltak jelentős magánbirtokai, s Dömösnek juttatott adománya-