Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

BÉKÉS MEGYE

it is ezekből eszközölte. A dömösi egyház birtokainak szórtsága jól mutatja a korai feudális birtokrendszer szórt jellegét. Az első adat, amely Békés megye létezésére enged következtetni, 1203-ból való. Ez az oklevél arról is hírt ad, hogy Békésnek és Zarándnak még ekkor igen szoros kapcsolata volt Bihar megyével. Ugyancsak ebből a forrásból értesülünk a társadalmi munkamegosztás előrehaladásáról: az Imre király (1196-1204) által a váradi egyház­nak adott vásárvám-jövedelem felesleg képződésére, a belső kereskedelem fejlődésére mutat. Békés királyi vármegyéről a legkorábbi részletes híradások — éppen Váradnak megyénkhez közeli fekvése miatt — abban a Váradi Regestrumban őrződtek meg, amely az 1208-1235 közötti időben 389, Váradon megítélt jogeset rövid leírását fog­lalja magában. A Váradi Regestrum tehát Békés megye Aranybulla- (1222) kori törté­netére nézve tartalmaz becses adatokat. Minden királyi vármegye alapját a királyi bir­tok (mindenekelőtt a várbirtok) megyebeli túlsúlya alkotta. A királyi megyének ekkor központját jelentő békési vár szervezetéről [a várispánságról] a Váradi Regestrumból értesülünk. A királyi birtok (elsősorban az udvari birtok) 11-12. századi eladományo­zása, illetve a 13. század elején a királyi várbirtok nagy ütemű elörökítése alapjaiban fenyegette a királyi vármegye létét. Ez önmagában összeütközések forrásává vált. Ugyanakkor a vár, illetve a várbirtok személyi összetétele jól mutatja a társadalmi ré­tegzettséget: a várszervezet élén az ispán (comes) állt, alatta várjobbágyok (iobagiones castri) foglaltak helyet (közülük kerültek ki a várnépek századosai és tizedesei, vala­mint ők alkották a várszervezet tisztikarát), míg a hierarchia alján a várnépeket (cives, castrenses) találjuk. A várszervezet valamennyi csoportjának érdeke volt, hogy ne folytatódjék a várbirtokok magánkézre adása. A várbirtok széthullásának megakadá­lyozása bírta rá a várszervezet különböző elemeit arra, hogy fellépjenek a magánbirto­kosok ellen, akiknek földjét — okkal vagy ok nélkül — várhoz tartozó földnek minősí­tették. A várjobbágyok egyrészt felemelkedésükért, pozícióik megszilárdításáért, más­részt soraik zárttá tételéért küzdöttek a várnépek közül kiemelt (exemptus) várjobbá­gyokkal szemben. A várnépek akcióinak célja lesüllyedésük, magánföldesúri függésbe kerülésük megakadályozása volt. A tatárjárás (1241) alatt megyénk súlyos pusztulást szenvedett. Védelmet csak a Sárrét ingoványai, mocsarai nyújtottak. A Körösöktől délre fekvő vidék jelentős része elpusztult. A Körös-Maros-köz tatárok által történt feldúlását, a lakosság lemészárlá­sát szemléletesen mondja el a szomorú eseményekkel kortárs Rogerius gestája. Falvak [legtöbb esetben a tatárdúlástól független] elnéptelenedésére, pusztásodására a 13. szá­zad közepétől kezdve az oklevelekben feltűnő „puszta egyház"-ak (ecclesia vacua), valamint az -egyház utótaggal bővült, falu és lakosság nélküli egyházat (templomot), egyházas pusztát jelentő helynevek utalnak. Közvetlenül a tatárjárást követően Békés megyében Nadány (a mai Körösladány) fordul elő puszta egyházként. Annak eldönté­sére, hogy ez a tatárjárás következménye-e vagy pedig az éppen ekkortájt erőteljesen meginduló és belső okokra visszavezethető pusztásodásé-e, nincs lehetőség. Minden­esetre a puszta egyházak gyakran váltak királyi eladományozás tárgyává. Nadányt Borsa nembeli előkelők nyerték el IV. Béla királytól (1235-1270), akiknek nemzetsé­ge Bihar megye mellett Békésben is birtokolt. IV. Béla ezen adománya folytán vetet­ték meg lábukat Nadányon a Borsák, s a megadományozottak lettek az ősei a Körösla-

Next

/
Oldalképek
Tartalom