Milenko Palić: Visszaemlékezés a világháború éveire 1941-1945 - Dél-Alföldi évszázadok 19. (Szeged, 2003)
VISSZAEMLÉKEZÉS A VILÁGHÁBORÚ ÉVEIRE (1941-1945)
szállással kapcsolatos ellenérzéseinek is. 38 Ezek a magyarok nemegyszer támogatták és segítették az üldözött szerb családokat a túlélésben, s biztatták őket a kitartásra, hisz hamarosan véget érnek a rossz idők. Észak felé haladva egyre kevesebb soviniszta megnyilvánulással találkozott az ember. Budapest mindenben igen toleránsnak mutatkozott. Az internacionalizmus és a kozmopolitizmus szellemisége volt az ottaniak körében az uralkodó (természetesen azért akadtak ott is kivételek). Ez a város mindent és mindenkit befogadott, tekintet nélkül a származásra. Sok aktivista és pártvezető kommunista talált biztonságos mene déket a vajdaságiak közül Budapesten; de a zsidók közül is sokan. Nem árt feljegyezni az életmódbeli és az eseményekhez való viszonyulásban ki alakult különbségeket az újvidéki szerbek és magyarok között. Az aránylag elviselhető körülmények és a csoportok közti érintkezés ellenére — szomszédság, munkahelyi és más kapcsolatok — láthatóak voltak az eltérések is, már ami a megváltozott életviszo nyok elfogadását illeti. A magyarok többsége nemzeti felszabadulásként élte meg ugyanazokat az eseményeket, amelyeket a szerbek megszállásként. Azoknak a többsé ge, akik korábban beilleszkedtek az új körülmények közé, különösen a hazafias elköte lezettségűek, már 1941től visszahúzódtak szűkebb élet és területi viszonyaik közé és 1942ben, mindenekelőtt a razzia következtében, de a Szerbiába való kitelepítés, a zsi dók elleni elnyomás és egyebek miatt is, visszahúzódtak a saját városrészeikbe, Szalaj kára, Podbarára, Rotkvarba, Telepre, Klisára; a Temerini utcában saját korzót (esti sétálóutcát) hoztak létre, a Dunapartból pedig csak a keleti városrészek területeit használták fürdésre — a Rajineerdőit, a vágóhídit, és a Podbarától északra fekvő ta vak és gátak térségét; a városon belül csak a mozielőadásokat látogatták, más műsoro kat (színházat, operát, varietét) nem. Olyan világot teremtettek maguknak, melyet tel jes egészében a megszállás mielőbbi megszűntének reménye éltetett. A templomba járók száma láthatóan megnőtt — a Szábori, Uszpenski, Almási, és Nikolajevi templomokban a hívek száma különösen az ünnepi alkalmakkor volt nagy, s köztük sok fiatalt lehetett látni. Az újvidéki szerb közösség minden olyan, a magyarokkal és a németekkel létesí tett kapcsolatot, amely túlment az üzleti és a hivatali élet határain, szigorúan elítélt. Különösen azoknak a lányoknak és fiatalasszonyoknak a kilengéseit torolták meg, akik túl szoros kapcsolatot tartottak fenn a megszállók nem szerb származású tisztjeivel és hivatalnokaival. Ezeket a kapcsolatokat a nemzet elárulásának tekintették. Ha éjjel ne tán találkoztak efféle nőkkel, akkor büntetésül levágták a hajukat. A szerb közösség Újvidéken az előző évekkel összevetve igencsak sivár kultúréle tet élt. Ez 1941től szinte csak a rádió hallgatására korlátozódott. A sajtóból való tájé kozódás mértéke igen csekély volt. A „Nova Postát" különösen reakciós propaganda gépként tartották számon, a mozikban azonban méginkább jelen volt a fasiszta média propaganda. A mindennapokban a személyes kapcsolatokba szorult vissza a társadalmi élet. A népi felszabadító mozgalom aktivistái ott voltak ebben a közösségben, s szinte csak ők tudtak objektív információkkal szolgálni a történésekről. 38 A szerző szóbeli közlése, hogy véleménye szerint a késlekedő agrárreform miatt voltak elégedetle nek, földet szerettek volna kapni.
