Blazovich László: Városok az Alföldön a 14-16. században - Dél-Alföldi évszázadok 17. (Szeged, 2002)

Ion, Mácsán, Simándon, amely számos helyi út találkozási pontjaként szolgált, Székudvaron, Erdőhegyen, Tamáshidán és Cséffán keresztül lehetett Váradra jutni, onnan Körösszegen, Nagyböszörményen és Berettyóújfalun át Debrecenbe, majd onnan Nagykálló és Kisvárda érintésével Ungvárra, Viden keresztül pedig Beregszászra. Nagykállón és Debrecenben a fontos közúti csomópontban Miskolc és Kassa felé ágazott el az út. Debrecen felől Nyírbátort érintve vezetett az út Szatmárnémeti felé.

26 A Temesköz, a későbbi Bánság alföldi része útviszonyainak bemutatásakor sajátos helyzetben vagyunk. Mivel a 14. század végétől e területen rendszeressé váltak a török betörések, és Temesvárig terjedően lassan felmorzsolódott a magyar lakosság, az oklevelek száma is megcsappant. Ilyen módon az útviszonyok bemutatásához a Györffy György által készített Árpád-kori úthálózat rekonstrukció és a török kiűzése után meglehetősen korai időben (1723) készült Mercy-féle térkép áll rendelkezésünkre. Ezek szerint a római kor óta a fő átkelőhely Krassó illetve Harám vára mellett állt, amely egyúttal utak csomópontja is volt, ahonnan a Duna-menti hadi útból több irányba ágaztak el az utak. Krassótól Érdsomlyón (Versec), Mezősomlyón és Dentán át Temesvárra lehetett jutni, onnan pedig Aradra. Ezen útból leágazás volt a Nyárád mentén kelet felé, valamint nyugatra Gyanó irányába. Eme főútvonalba több helyen csatlakoztak be mellékútvonalak, míg elérkezett a nagy közlekedési csomópontba, Temesvárra. Pancsalnál (Pancsova) ugyancsak számos út futott össze. A hadiút innen Titelig vezetett, ahol — mint említettük — átkelt a Tiszán, innen pedig egy másik út Becskerekre ment, ahonnan részint Becsére, részint Homokréven (Mokrin) át Csanádra lehetett jutni. Pancsalból fontos út vezetett Barlad mezővároson át Temesvárra és Becskerekre. Becskerek felől Böszörmény és Ittebe érintésével a Temes folyón Úrhidán átkelve Temesvárra jutottak. Ezt az utat keresztezte a Kökénden (Nagykikinda) át a Föveny-révhez (Fony) vezető, már Anonymus által említett út. Feltehetően út vezetett korszakunkban is — miként Mercy térképe szerint 1723-ban — a Makszond homokján valamint az Alibunári- és Illancsi mocsarak között Temesvár és Érdsomlyó (Versec) felé.

27 Annál is inkább, mert e mocsarak a középkori szárazabb időjárás korában kisebb területen terpeszkedtek mint a későbbi századokban. Összegzésképpen ismételten megállapíthatjuk, hogy az Alföldön a középkori főútvonalak mentén illetve irányában haladnak ma is fő útjaink bizonyos változtatásoktól, nyomvonal módosításoktól eltekintve, amelyekre példát is hoztunk. Hasonló megállapításokat tettek Kovács Béla, Kálmán István és B. Huszár Éva Heves megye útviszonyait tanulmányozva.

28 Feltételezzük azonban azt is, hogy a folyók menti valamint a nagy kelet-nyugati és észak-déli utak éppen az ősidők óta használt révhelyek miatt már a honfoglalás előtti időkben is eme irányokban haladtak, és a települések egy része is létezett már a honfoglalást megelőző időkben. Eme útvonalakon szállították a sót az erdélyi bányákból nyugatra, az árucserének is ezeken kellett bonyolódnia, és a hadak is ugyanott jártak. Amilyen gyorsan változtak az úton járók, olyan lassan módosult az utak irányvonala. Óriási szerepe volt ebben a hagyománynak, hiszen a térkép nélkül MÁRKI 1892. 435. ZsO I. 2462. DRASKÓCZY 1996. 99. ÁMF III. 312., 475. SZENTKLÁRAY 1879-1882. Melléklet: Der Temesvarer Bánat 1723-25. KOVÁCS B. 1973. 25. KÁLMÁN 1988. 9. B. HUSZÁR 1994. 11.