Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)

LUBIK IMRE: EGY HONVÉD PAP RABSÁGA IDEJÉN ÍRT FÖLJEGYZÉSEI A SZABADSÁGHARCBÓL. A 3 8-IK HONVÉD VADÁSZZÁSZLÓ ALJ VISZONTAGSÁGAI 1849-BEN

kofák közt; de mink másnap tovább utazván, estefelé szép rónaságon, nagy táborra leltünk; ez volt a szabadfalvi tábor, megháltunk ott helyben de az eső vert egész éjszaka, s így aki dohányos ember volt, egy-egy pipát dugott a fejibe és füstölt. Hajnalfelé kiderült az idő, s már kellemes nap sütött délután, amint Remete helységet értük. Felséges rengeteghez hasonló kertben ütöttünk tanyát, s még a falevelekről függő cseppekre is emlékszem, hol is báró Ambrózy kastélya díszelgett, csakhogy ő Temesvárra szökött, s pusztán álltak palotái. E helyen fürödni mentünk, hanem a sebes, csavargó Marosban két legény esett áldozatul, Bagó és Csuka, az utóbbi látogatóba ment a harcsákhoz, de az első mit keresett a víz alatt, nem tudom. Bizony magam is csak alig-alig vágtam ki a parthoz gyönyörű barna üstökömet, hanem hordtam is a Marostól a sátorfát. Most már a fürdési mulatság eltiltatott, s éppen jókor, mert a szép tanyát nemsokára odahagytuk, menvén a jó távolságba eső Szentmihály falujához, némely legény dalolva, némelyik szunyókálva; aki leült, az rögtön elaludt, hanem az ilyen fejére rögtön barackot kapott, s így fölvillanyozva, jobb kedvvel haladt. Innen megint nagy messzeségben feküdt egy német falucska, névre Kisbecskerek; bizony megviselt a masírozás, míg elértük, mint a munka az „Egy század" íróját, hanem itt már ránk mosolygott Phőbusz uram bátyám. Eloszoltunk szállásokra mindnyájan. Hej! Ilyen jó dolgunk még a purgatóriumban sem lesz. Reggelre szalonna, pálinka, jó ebéd, uzsonna, vacsora; már négy órakor reggel egy meszely bor a cirkáló őröknek. Ju, ju, juj! Eleven mennnyország. Hej! Csalódás az élet! Mily örömmel bíztak bennnünk az itteni szegény jó német lakosok, mint esküdtek hűséget a kormánynak, mily szépen tüzeltünk mink itt a templom parádén, noha azért a vaktöltés mellett némely golyó majd lefricskázta a harangozót. Remekül szónokolt egy német ajkú pap az oltár előtt, melyből ezt értettem: még egy erősség emelkedik csupán a vidéken, Temesvár, de porba omlik seregünk vitézsége előtt. Ah kedves papocskám, de szerettelek volna megcsókolni! Hanem valamint minden szenvedésnek a világon végeszakad, csak az örökkévaló határozhatatlan — mondja igen szépen Jeromos atya —, úgy kisbecskereki áldott életünknek is mintegy tíz nap múlva vége szakadt; már ide jól hallottuk Temesvár dörgő ágyúit hívogatni, és addig invitált bennünket, hogy végre is meglátogattuk. Feledtem mondani, hogy itt Varga főhadnagy kezéhez kapta eddig vitt naplómat, mert néhány közlegény a borjúból előkutatván azt, neki adták át, dicsekedvén, hogy minő írástudó ember van közöttük, s azóta nagy kedvence lettem, más századhoz akart tenni káplárnak, de én féltem, hogy megint kipuffanok, s azt mondtam neki, hogy már szenvedések nélkül élni se tudnék. Ezután gyakran megszaporítá lénungomat és én megköszöntem. így végre búcsút vettünk mindnyájan Kisbecskerektől, tudva, hogy Temesváron az egész zászlóaljjal találkozni fogunk. Nekimentünk ennek a gordiusi csomónak, gondolván, hogy majd csak talán akad egy Nagy Sándor köztünk, aki azt fel is fogja oldani, ha nem más, ergo Balog József, német dobosunk.