Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)
HÁM JÁNOS EMLÉKIRATA (1850)
temet tegyem. A jelentéstétel céljából nemcsak kihallgatást kaptam, hanem ebédre is meghívtak. Nagyságos Domokos úr, aki útitársam volt és a kihallgatást kieszközölte, magától a főherceg Őfenségétől kapta azt az utasítást, hogy bírjon rá arra, hogy adakozzam a császári-királyi hadsereg felállítandó csapatai számára, és ezt még az ebéd előtti kihallgatásnál említsem meg. Ez a dolog nem kis aggodalmat okozott: mit tegyek e szorult helyzetben, mikor már mindenemből kifosztottak volt és már azt is, amit az előző években a püspöki jövedelemből különleges takarékossággal félretettem, legnagyobbrészt elköltöttem? Ha eleget kell tennem e felszólításnak, amelyet parancsnak tekintettem, nem marad más hátra, mint adósságot csinálni, amitől egész életemben irtóztam és mentes is voltam. A főherceg Őfensége is ezt ajánlotta küldöttemnek. A kihallgatáson tehát hasonló értelemben beszéltünk, hogy tudniillik a prímási javak terhére adósságot vegyek fel. Május 23-án visszatértem Bécsbe, ahol sokan és hevesen sürgettek annak haladéktalan teljesítésére, amit Olmützben megígértem. A katonaság kiállítására azonban nem tudtam magam rászánni, inkább felajánlottam 50 000 pengő forintot azon törekvések támogatásárra, amelyek célja volt visszaadni Magyarország békéjét és nyugalmát, és a lakosainak boldogságát. E célból engedélyt kértem, hogy a prímási javak terhére többévi részletekben törlesztendő adósságot vehessek fel. Ezt a kérelmet képviselőm Ferenc Károly főherceg Őfenségének kézbesítette, hogy kegyeskedjék átnyújtani fiának, a császárnak, aki azt kegyesen fogadta. A kérelmet a minisztériumhoz tették át, amely ott is rekedt. Úgy látszott, hogy az osztrák minisztérium a magyarokkal szemben ellenséges érzülettel viseltetett és nemcsak hajlott arra, hogy felforgassa és megsemmisítse azt, ami a magyar minisztérium alatt történt, hanem erre irányult minden igyekezete és törekvése. Ezt látva (amint arra később kapott értesülések alapján következtettem) két párt keletkezett, főképpen egyháziakból, akik azon mesterkedtek, hogy megsemmisítsék a magyar minisztérium által Ferdinándtól kieszközölt kinevezéseket, és mást nevezzenek ki a prímási méltóságba; egyik Lonovics, a másik Scitovszky úr érdekében dolgozott. 71 Mindkettő az én letaszításomra törekedett. Én erről semmit sem tudtam, és csak később értesültem egyről-másról, így hát, ha akartam volna, se tehettem volna semmit e mesterkedések meghiúsítására. 72 De ha tudtam volna, sem tettem volna semmit. Úgy látszott, hogy a Scitovszky érdekében dolgozó párt vezető személyisége Schwarzenberg bíboros úr volt. Június 10-e táján ugyanis látogatással tisztelt meg, és minden összefüggés nélkül azt a kérdést vetette fel nekem, hogy nem áll-e szándékomban az esztergomi érsekségről és a prímási méltóságról lemondani? A beszélgetést folytatva emlékeztetett arra, hogy a mostani nehéz és veszélyes idők sokat kívánnak a prímástól; ha akarnék, maradhatnék Szatmáron, vagy választhatnék tetszés szerint más püspökséget, vagy az egri érsekséget. Ez a dolog zavarba is hozhatott volna, úgy hogy képtelen lettem volna arra, hogy rögtön feleletet adjak, de én, aki ügyeimben sosem a 71 Hám prekonizácóját 1849 januárjában Róma azzal az ürüggyel halogatta, hogy kinevezése hiteles másolatának megküldését kérte. Ez korábban nem volt szokásos. Csaroda György - Hám Jánosnak. Bécs, 1849. január 20. PL Hám-akták 1849: 321. 72 A Hámmal szembeni bizalmatlanságra utal, hogy 1849 áprilisában Franz Stadion gróf nem hívta meg a monarchia püspökeinek konferenciájára. LEISCHING, PÉTER: Die Bischofkonferenz. (Wiener Rechtsgeschichtliche Arbeiten. Band VII.) Bécs - München, L1963.] 226.
