Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)
HÁM JÁNOS EMLÉKIRATA (1850)
1-én korán reggel szentmisét mondtam, amelyet kimondottan erre a célra ajánlottam fel, és buzgón imádkozva arra kértem Istent, hogy történjék velem az, ami az Ő akarata. Szentmise után, amint elmélkedtem, megjelent Korizmics miniszteri tanácsos úr a kinevezés hírnökeként. Első kérdésem az volt: „Lehet-e ezen változtatni?" Ő azt felelte, „hogy a dolgok jelen állása szerint változtatásnak helye nincs, ne is késlekedjen, hanem 11 órára menjen a főherceg nádorhoz, aki Uraságod jöveteléről előzetesen értesült, és a jelzett órában kihallgatást fog adni". A tanácsos távozása után, aggodalmak közepette, mintegy megérezve a bekövetkezendő eseményeket, így kiáltottam fel: „Uram, fölemelvén vetettél le engem, legyen meg a Te akaratod!" Tizenegy órakor, a megjelölt időben, megjelentem a nádor őfensége előtt. Kegyesen fogadott és azzal vigasztalt, s bátorított, hogy az én prímási kinevezésem nagy örömet okozott Innsbruckban, ahol akkor a császári-királyi udvar székelt. Hogy miképpen történt ez a kinevezés, azt hitelesen nem tudom, mert rólam soha szó sem volt. Később azt hallottam egyesektől, hogy a minisztérium Innsbruckból kapott felszólításra terjesztett elő engem. Később ez a kinevezés lett az alapja gyötrelmemnek, aggodalmamnak, szerencsétlenségemnek és nyomorúságomnak. Mert az, ami énbennem félelmet és aggodalmat váltott ki, egyesekben irigységet keltett, amely áskálódásokhoz vezetett. A szerencse-kívánságokat, bár nem szívesen és szomorúan, kénytelen voltam elfogadni. De semmibe sem avatkoztam bele és a kérdésekre rendszerint azt feleltem, hogy ha Isten akarata, hogy Esztergomba menjek, megteszem, amit tennem kell, de csak a kánoni eljárás befejezése után. Az országgyűlésen minden úgy folyt, hogy alig lehetett valami jót remélni, ellenben annál több rossztól kellett tartani. Nyilvánvaló volt, hogy elsősorban a katolikus vallást akarják üldözni, amelyet minden oldalról támadtak; ez mélyen lesújtott, félelemmel és szomorúsággal töltve el. A papi rend minden tekintélye és becsülete oda lett. Július vége felé országgyűlési küldöttség ment Innsbruckba, hogy Őfelségét Pestre hívja, természetesen abból a célból, hogy így mindent, amit csak akarnak, még ha az helytelen is, és a királyi jogokkal ellenkező, vagy legalábbis rá nézve hátrányos, könnyedén kicsikarhassanak. Ebben a küldöttségben, bár nagyszámú volt, egyetlen egyházi személy kapott helyett, a kegyesen kinevezett prímás, akivel szemben a küldöttség nem méltóságának, és nem is a bevett szokásnak megfelelő módon viseltetett. A szokással ellentétben ugyanis még a szónoki tisztet is megtagadták tőle, és azt a rendek táblájának alelnökére, Almásy úrra 38 ruházták. Július 30-án indultam el Pestről hajóval, és 31-én érkeztem Bécsbe. Augusztus 2án a küldöttek társaságában folytattam utamat Bécsből Innsbruckba, ahová augusztus 6-án az esti órákban érkeztem meg. Másnap, azaz augusztus 7-én 10 óra tájban Őfelségéik, tudniillik a király és a királyné magánkihallgatáson fogadtak, ahol Őfelsége, még mielőtt a hála köszönő szavait intéztem volna hozzájuk, e szavakkal előzött meg: „Köszöntöm, prímás úr". Hálás szívvel gondolok vissza az irántam ez alkalommal tanúsított jóságra és kegyességre, amelyre méltatlan és érdemtelen voltam. A küldöttség Almásy Pál (1818-1882) 1848-ban az első népképviseleti országgyűlés egyik alelnöke.
