Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)
EPERJESY FERENC : NAPLÓ l 848-IK ÉVBŐL
töpreng; mert vajmi nehéz egy családnak tűzhelyétől megválni, s megbarátkozni a gondolattal, hogy földönfutó legyen. Ily jelenetek között a parókiához értem, s a mellette keletnek nyúló keresztutszán éppen indul egy csapat gyalogság a keleti redoutte 70 felé. Kevés távolságra kisérem őket. A szélső házhoz érvén, egy hatalmas parancsoló hang harsog felém, mely mintegy kénszerité az embert megállani. „Barátim a rendes katonaság kivonul — harsog a hang —, az erődökhöz a nemzetőrség egy részével, másik bennmaradó részével a lakosság maga fogja fedezni a várost. Azért minden ember talpon legyen, fegyverrel kezében, készen tartván egyszersmind a szükséges oltó szereket. Barátim bátorság és kitartás s a támadók hátrálni fognak!" A hangot fölösmertem: Földvári Kálmán őrnagyunk egyik segédjéé az. Az ágyúk ezalatt kelet és délkelet felől bömböltek, s én közeledvén a parancsosztóhoz, kérdem, vajon melyik rész ágyúja lehet az, mely itt jobbról oly mérgesen villámlik és mennydörög? „Jaj barátom azt már most nem tudjuk", lőn a határozott válasz. Ti parancsnokok nem tudjátok! — gondolám s e gondolat tőrként cikázott át lelkemen. Ezalatt a kísértem gyalogság [?] a sötétben eltűnt, én pedig visszaballagtam a városházához, hol éppen monostori barátaim voltak őrségen. Az útszán találtam őket csoportban, várva valami felsőbb rendeletet, s az óra kettőt ütött. Még künn az ágyúzás egyre foly, villámainak fénye el-ellebben a házakon, 71 s még mind ekkorig nem hogy visszaverték volna a támadást, hanem lőfény, dörgés és moraj mind inkább azt mutatá, hogy a támadók előnyben vannak, s közelednek a város felé. No már baj van, szólt egyik barátom, jó lesz, ha körülnézesz a parókián, s összepakolod, legalább a templomi szereket. Hazaérek, az udvaron két fölpakolt kocsi áll. Egyik a plébánosé, másik a huszárok regementspapjáé. 72 Barátom, szól a háziúr, szedje össze holmiját, mert itt úgy látszik, ütött a pusztulás órája. Néhány percig még várjunk, ez alatt jobbra, vagy balra eldűl a dolog. Poggyászomat a huszárok papjának kocsijára felvettetem s vadászpuskámat golyóra töltve a kapu előtt állunk. Ezalatt a dörgés kívőlről mindinkább közeledik, a zűrzavar, a jajveszeklés mindinkább nő. Már a kormányi tár szekerek indulnak kifelé, a lakosság hazafelé futos, rakodik, indul, a nőnem és kétségbeesett gyermeksereg sír, futos, szülőit keresi, vagy őtet keresik. A harangok fölriasztván a várost, az ágyúk dörgésének engedtek, de most újra megszólalnak, búsabban, mint valaha; nézünk föl észak felé a nagy útszán s mire ott, hol eddig csend volt, apró fegyverek ropogásai hallatszanak, s a látkörön, mintegy éjszaki fénynek kétes világa némi fény, s világosság kezd mutatkozni. A puskaropogás nő, a zaj, a lárma nagyobbodik, mialatt a kitörő lángok pírja a templom tornyán és falain, egész rémítőségében fejtekezni kezd. Helyezetünk tarthatatlanná lett; futott nagy és kicsiny s tudom még ama követurak is, kik a rokonát gr. Almásy Erneszt őrnagyot meglátogató Almásy Pál úrral 73 ide csak iménd rándultak le. Az ellentállás e pillanatban már lehetetlen volt. Az eddigi támadás dél és kelet felől, mint látszik, áltámadás volt, 70 sokszög alakú sánc (fr.) 71 Hatalmas dörgése meg-megrezgeti a házak ablakait. (Eperjesy jegyzete.) 12 Az ezred tábori papjáé (ném.). Feltehetően Horváth Jánosról (1823-1907), az 1. Császár huszárezred tábori papjáról van szó. ZAKAR PÉTER: A magyar hadsereg tábori lelkészei 1848-49-ben. Budapest, 1999. 135. 73 Almásy Pál (1818-1883) 1848-ban a képviselőház egyik alelnöke.
