Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)
EPERJESY FERENC : NAPLÓ l 848-IK ÉVBŐL
s midőn éjfél óta minden figyelem csak ide fordult, s minden erő itt összpontosíttatott: akkor levetek az álarcot, s a gyengén, csak nemzetőrök által fedezett éjszaki oldalon kezdek a valódi támadást. Most tehát, ha elvágtatni nem akartak, minden erőnek viszsza kellett a kelet s délkeleti pontokról vonulni. S ó, e visszavonulás! Mintha nem is létezett volna terv és parancsnok, mintha fejét elvesztette volna mindenki, rend és vezér nélkül, itt egyesek, ott egy csapat, amott fölbomlott századok kuszált romjai húzódtak, hová? A rémült nép kifelé tóduló árja után; a fegyvertelen néppel szaladt az, kinek, fegyver volt kezében, melyet úgy látszott, már csak saját védelmére tartogat még a rendes katonaság. Ekkor kiindulánk mi is a parókia udvaráról, egy nyugatnak nyíló keresztutszán. A szánalomból felszedett kétségbeesettekkel csakhamar zsúfolva lett szekerünk, s én a kocsis mellé szorultam. Amerre mentünk, minden ház a siralom, a fölfordultság tanyája vala. Künn a városon ott emelkedék egy magtár, szomszédságában a temető, a gr. Szécsen sírboltjával: e tájon találtuk a katonaság tár és muníciós szekereit egy csapat lovastól fedezve, s körülte a nagy téren száz meg száz szekér kocsi megtolulva, melyek a mindenféle rangú és rendű emberek roppant tarkaságával egy nagy éjjeli vásárt tüntetett elő, hol mindenki a halálon túladni, s életét megtartani igyekezett. Idáig eljutni, ha baj volt: tovább haladni lehetetlenség vala, mert a szántók szélei meglehetős nagy árokkal voltak szegve, a menekülés útja pedig Verbász felé egy volt, s ez is két árok közé szorítva. Várni kellett tehát, míg ez út a roppant tolongó tömeget úgyszólván benyelhette. Azalatt a tűz templom felé mindinkább haladt, künn a város éjszaki részén az apró fegyver egyre szólt. Ez összetolult szekér-, és emberözön zűrzavara, a léget hasító harci lárma, az emésztő lángok tompa moraja, az általa kísértetiesen megvilágított kétségbeesett arcok: együtt a végpusztulás, az enyészet vörfagylaló [!] képét tüntették elő. Valahára bejutottunk a két árok közé. Amily széles volt ez; oly tömegben mozgott közte szekér, ló, ember, marha; ott a rakott szekerek az árokba dűltek, itt össze-vissza akadoztak; ott a feldűltek, itt a szekerekbe fúródott rudak által megsértettek visítása hangzott, eltéveledett, s késégbe esett ebek vonításaival vegyülve, melyek szerencsétlen gazdáikat a földönfutás keserű útján is követték. Mily iszonyú helyzet volt ez! Hát ha még hozzágondoltuk, hogy jobb oldalról előttünk Szireg és azt is el találták foglalni, akkor ez egyetlen út is el van vágva, s mi szabadulás nélkül veszve vagyunk. Már három óra tájon lehetett, midőn Szireg irányában voltunk, s íme lódobogás hátulról, szájról-szájra adott roppant lárma előre: gyilkolják a hátulsókat! Kezembe nyugvó puskám sárkányát fölhúztam, s midőn a dobogással a vágtató ellent vártam: ahelyett huszárainkat láttam a fél sötétben vágtatni rend és vezető nélkül künn az árkon, hol az átvergődött mindenféle nép, szekér, marha s ágyú sietett előre. A város még egyre égett már a templomig lángban, az iszonyú füstgomoly az éji nedveses légben a földre nehezülve, egy roppant hegyláncként vonult a szél menetében. Végre elértük Ókért, Kiskért, az ott táborozó honvédek a roppant futás és szerencsétlenség láttára megmeredtek, ingadozni kezdtek. Verbászhoz közeledve Bakonyi vezért találtuk lóháton több tisztekkel, ki azonnal katonaságot rendelt fedezni a hátulsókat. E napot Verbászon töltöttük, roppant nagy szél fujt. Másnap Hegyesre mentünk. Itt gyülekezett össze a szerencsétlen temerini nép; a tegnap még otthon jó gazdák: itt már koldusok valának, s a falu házánál osztogattak nekik lisztet s kenyeret!
