Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)
EPERJESY FERENC : NAPLÓ l 848-IK ÉVBŐL
téseimmel és szaladék, merre a fegyveres nép nyomult, sok asszonyi jajszók, sopánkodások és ijedt arcok között. Megható látni a gyalogságot néhány perc alatt csatarendben állni és sietni, úgy lehet a halál elébe; de még szebb s egyszersmind rémítőbb mint lovasokat látni, midőn riadót fújnak. Mint fergeteg rohannak azok elő, s lovaik dobogó vágtatásában, fegyverük zörejében a valódi lelkes készség és harciasság ideálja merül föl. Minden hang egy célt kiáltoz, minden szem egy célra néz, minden láb egy célra siet, a támadott pont felé; s néhány perc múlva, mint hegyekről ömlő zápor, nagy tömegekben hullámzik a fegyveres nép a mezőkön; a gyalogok rohanó menetben, a huszárok vágtatva; vágtatva még a nehézkes ágyúk hatos fogatai is! Goszpodincza felől egy halom-gerinc vonul el, s alatta egy nagy tér, ez volt a hadi munkálat tére. Az ellenség ágyúi, a temerini határszélig vonuló goszpodinczei fasor végéről bömbölnek felénk. Az őrszemek nyomultak előre, a nagyobb tömegek elállíttattak, mások lassú léptekkel nyomultak a sáncok és falu felé. Ágyúink a fasor arányába értek, s oly hathatósan üdvözlék a szomszédokat, hogy néhány perc múlva hírök se volt a rácoknak. Be a sáncokba rejtek azok magokat, mieink bevonulásukkal megelégedtek; de nem azzal, hogy utánuk nem mehettek. A katonaság végtelenül bosszankodik, hogy ily piszok néppel oly ceremóniát csinálnak, s nem engedik őket támadni. A parancsnokok meg vannak kötve, s nem mozdulhatnak, míg Óbecséről nem kommandíroznak. Mint mindenben, úgy főleg hadi munkálatokban, igaz szükség az egység; de a rendszer miatt sok pedáns író hány ideát kéntelen feladni, s az alvezér hány kedvező pillanatot elszalasztani! Olyan pillanatot, mely kiszámíthatatlan hatású s következményű, s lehet mondani elhatározó lenne, sokszor az egész táborozásra nézve?! Itt vagy ott megszólalnak ágyúink, s a sáncok mögött azonnal emelkedik a porfelleg, s a rácok kocsikon vonulnak a fenyegetett helyre; mialatt — mint megszabadult foglyoktól hallók —, vannak pontok, hol sáncaik rettegett hír s nevén, néhány emberen kívül őr alig áll! Ott gyöngeségük fedezésére ilyenkor egy pár puska, s ágyúlövést is tesznek; s mi ilyenkor, vagyis a nagy tömeg nagy erőt hisz ott, rémletes arccal szegezi oda meredt szemeit s ott is tömegeket lát, hol kóróknál egyéb nem merészkedik. Vannak, kik e műtételeket a sáncokon túl igen jól látják, de míg Pest vagy Becséről nem jön semmi, mit tehetnek egyebet, mint nagy zajjal néhány sikeretlen lövésre mindannyiszor kirukkolni, ahányszor a gaz rácoknak ingerkedni, s néhány lövést tenni kedvük jön?! Szeretjük az egységet s egy pontra munkálást; de e végtelen hosszadalmas eljárás, hol nap-nap után hét-hét után halad, anélkül, hogy érkeznék dologba vágó parancs ezt vagy azt kezdeni, s mely a legtürelmesebb keblet is fenékig háborítja: igazán a régi s istenben boldogult fő-fő haditanács rendszerére emlékeztet, s embertelenül fölvillan s ijesztget ama gondolat, hogy mint hajdan a Rajna-vidékit s Olaszhonit, talán az aldunai tábort is Bécsből dirigálják?! Vagy talán nincs még elég erő központosítva? — jó, ha igaz, és szükség. De hol a harcosok úgy nyilatkoznak, mint mindenütt hallani a táborban: úgy hiszem, tömegekre és számra nem éppen szükség oly tűhegyre vont kalkulust tenni!
