Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)

EPERJESY FERENC : NAPLÓ l 848-IK ÉVBŐL

Aug. 6. Blaskovich vicispányunk erélyessége kiállítá nagy bajjal a szekereket, s a második zászlóally útnak indítatott. A Rákóczi-induló megzendült a város udvarában s véle az öregek, rokonok, aszszonyok, gyermekek és szerető párok hangos jajai is. Mi, kik messziről jövénk, e katasztrófán átesénk, s mintegy neki valánk keményülve; de annyi forró érzelmet könynyekben áradozni látni, meglágyítja a legkeményebb, a legférfiasabb keblet is. Ki életét a köznek áldozza, úgy látszik, annak legjobb szabadon s minden öszveköttetéstől menten állani a világban! Kocsin valánk, s miután nagy tömegben ez vala első indulásunk, s a tapasztalat nem tisztítá még meg az eszméket: a zavar, a rendetlenség mind a vezetők, mind a vezetettek részéről igen nagy volt. Senki sem tudta, hol százada, hol tizede, hol tisztje, mint hegyekből ömlő záporlé, omlott a kocsiözön a varsányi csárda mellett Kunszentmártonnak, rend és fegyelem nélkül. így lőn, hogy a kunszentmártoniak dinnyeföldjét őreink mint a sáska megrónának, s mondhatni jelesen bebizonyíták, mennyire felfogák hivatásukat, mások vagyona fölött őrködni. így lőn, hogy amíg a vége Varsányban étetett, az eleje már K. Sz. Mártonban kifogott és szétszakadozott vészes ború képét tünteté föl az egész. Kunszentmártont 3 óra táján értük délután a Körös partján, meglepő derék épületekkel. Trangass plébános úr szívessége szinte vadászta a vendégeket, s magyar szívessége igen jól esett korgó hasunknak; de még jobban magyar érzelmű keblünknek. Kunszentmárton földje igen gazdag. Négy-öt óra közt megindulánk, a nép imája kísért bennünket. Folytonosan vonuló rakott tanyák között vitt utunk Szentes alatt, mely jobbra maradt; határa igen termékenynek látszik, a földek oly telvék keresztekkel, mintha minden földjeikről egyre hordták volna birtokosaik. De gazdag e nép jószívűségben is. Az út mellett jókivánat, áldás és dinnye csak úgy repültek szekereinkbe. Szegvárra est ve kilenc órakor értünk, szállás készítőink minket, s mi őket kikerültük, ők Szentesen és Mindszenten rendelek a szállást, s mi Szegváron háltunk. Ez derék rendezett mezőváros megyeházzal, az éjt mi monostoriak ennek udvarában töltöttük. Minden fáradalmunk mellett is igen vígan voltunk; ahol Danyi van, nevetni lehet ott. Aug. 7. Reggel 5 óra előtt ismét kocsin valánk, csak oly zavar volt, mint tegnap; sőt annyiból nagyobb, hogy egy része a jövőknek tőlünk egészen elszakadt és Szentesen hált. Nem híjában a rakoncátlan Tisza partjait itt ismét elértük: de bizony szabályozatlan és ide-oda keringő volt karavánunk is, mint e víz. Vásárhely nagy rónán balrúl tűnt föl, előtte mintegy három fertálynyira a Tisza, már itt egészen elvaduló vidékével végtelen tavai, nádasai és bosszantólag rossz töltéseivel. E a klasszikus magyar út, hol sár, sárfölé halmoztatott s országútnak csúfoltatik.