Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)

EPERJESY FERENC : NAPLÓ l 848-IK ÉVBŐL

Cicero hajdan csodálkozott, hogy a jósló nem nevet, midőn jóslót lát. Én azon csodálkoztam, hogy az alföldi magyar egy halálig metsző ironikus kacajra nem fakad, ahányszor ezt országútnak nevezi! De igaz, elég egy sütetből egy lepény, ha már ironizálunk valakit, legalább ne kacagjunk. S ha a magyar ez országos út nevezetének nem kacag, csak becsületességét tanúsítja, miszerint egy rókáról két bőrt nem akar húzni. Nem nevet, de gúnyt mond, mert ha valahol, itt áll az, hogy némely tárgyakat csak említni kell s kész a szatíra. Algyő alatt a Tisza megállítá szekereinket s két komp — bár sok kocsi más rév felé ment —, tíztől-reggel alig győzé alkonyatig átszállítani seregünket. Három-négy óra tájon meglátok Szeged tornyait. A menet Algyőtől úgy esik, mint Jákóhalmától Berénybe, s ez oldalról Szeged kinézése igen hasonlít Berényéhez. A Vámháznál bevártuk egymást s egész alkony volt, midőn beindulánk a városba. A gyöngyösi századdal mentem, utunk a nagypiarcnak vitt, az úton halotti menettel találkoztunk! — Ilyenkor tapasztalja az ember, mily mélyen gyökerezvék a gyermeki előítéletek a lélekben. Az ész ezek sötét világán sokszor túlemeli az embert, egész valónk megvetőleg fordul el attól; de íme, fölmerül egy esemény, melyre a balítélet távolba sóvárgó pillanatainak távcsövét szokta támasztani; és mi pillanatig legalább a régi előítéletes gyermekek vagyunk. A jóslat, melyet a nép vélemény egy vagy más eseményhez szokott kötni, mint bagoly huhogása az éjen, átrepül lelkűnkön, s mintegy fogva tartja azt, mígnem az ész világ eloszlatja a homályt, s lelkünk megszabadul babonás terhétől, ismét. A halott menetre nem a legkedvesebb reminiszcenciák

13 merültek föl lelkemben, a régi világból, de mind ez csak egy futó gondolat vala. Merengésemből ablakokból mosolygó angyal fők ébresztenek föl; igen! A szegedi szépek édesen hangzó „éljenek a hevesiek" kiáltásokkal, virágzápor és koszorúkkal fogadtanak, mit harcias rendben dobszó mellett vonuló seregünk, hatalmas „éljenek a szögediek" rivalgásokkal fogadott. E pillanatban érkezett hozzánk a lelkes würtembergi huszárok leglelkesebb századosa is Lenkey,

14 mire néhány oktávval fölebb lőn stimolva az öröm, s üdvözlő hang. Csak az tudja, ki egy magasztos célért fárad s törődik, mily kedves s boldogító a kebelnek, ha célját s fáradalmait fölfogni, és méltányolni tudó rokon érzelműekre talál. S ez tevé előttünk Szeged lelkes szépeinek tanúsított vonzalmát oly mondhatatlanul kedvessé. Szeged, mint látszik, még nincs, hanem lesz. Egy alapban megkezdett épülethez hasonlít az, mely itt-ott meglehetősen fölemelve van, de még kiépítve nincs. Az alapszerkezet szerencsés, utszái és terei jó tágasak, s ha egyszer kiépül legalább szemléletére nem fog a nézőben ama sértő benyomás támadni, mit egy nagy házakkal eltömött szűk utsza, vagy egy szűk nadrágba szuszakolt potrohonc látása szokott tenni ránk. 13 emlékek (lat.) 14 Lenkey János volt ez, testvére Károlynak, ki itt a 2-ik Hevesi zászlóalj őrnagya volt. Amaz jött ki Lengyelországból huszárjaival. (Eperjesy jegyzete.)