Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)
LUBIK IMRE: EGY HONVÉD PAP RABSÁGA IDEJÉN ÍRT FÖLJEGYZÉSEI A SZABADSÁGHARCBÓL. A 3 8-IK HONVÉD VADÁSZZÁSZLÓ ALJ VISZONTAGSÁGAI 1849-BEN
csapta, mire az a mennyország felé sóhajtozott. Az én fegyverem sárkányán hiba esvén, megtagadta a szolgálatot, Babos pedig káromkodni kezdett, miután egy háromfontos sivított el a kis bokor fölött, s csak nehezen tudtunk földön kúszva sáncainkba hömpölygeni. Eközben Fáma asszony udvarlóktól vont szekerén elkezdett brillírozni, kijelentve, hogy nagy sáncainkat elhagyjuk. Denique, Szilágyi Sándor eddig tudja a históriát. A császáriak — úgymond — hősi kitartással tűrték az éhség és kolera kínjait. Igaz! A honvédek pedig a sáncok munkálatát, — nye pravda 113 — bizony, a szép nagy sáncokat pusztán hagytuk, s mink két nap és két éj alatt majd egészen a főváros alá sáncoltuk magunkat, de ez csak hangyazsombék volt, s benne csak egyetlen puskagolyó miatt sem lehettünk biztosak, míg bomba és sugártelepeink a nagy sáncban maradtak, s éjjel a bocskoros oláhokat puskaagyával kellett szorgalomra inteni, mert munkásainkra folyvást tüzeltek. Egy szegény oláh mindig imádkozott munka közben, s dacára ennek a ködmönét egy golyó beszakasztá, de az oláh is a ködmönben volt. No lám, és még azt mondják, dolgozz és imádkozz! Úgy tett a szegény oláh is, hanem hiszen megadta neki! Most már igen sok golyó ért minket új kvártélyunkon. Dallos közlegény vállát a többi közt bombadarab csókolta meg, Zsarik lógatta a kezét, mint a szél a lopótököt, Rosenfeld a kartácsgolyót megkapta futtában, Kinmer szőke sváb fiú sarkát szinte a kartácsgolyó csiklandozta meg. Hát nem ostobaság ez? Mikor valaki a táncolás élveitől így fosztatik meg. Eckstein bajtásunk is a porba harapott, azt gondolván, hogy az libamáj. Mindennap deszkákon hordtuk el halottjainkat, vagy a sebesülteket. Nagyon természetes, hogy görbe szemekkel kezdtünk a váriak felé kancsalítani, felkiáltván Czofel bácsival: „Ejnye dia quea! 114 Már ez csakugyan plusquam-disznóság!" 115 De már nem állhattuk meg tovább szó nélkül! Látván tüzéreink emez udvariatlanságot, egy éjjel csak elkezdik ércoroszlánaikat simogatni. Sokan a nagy sáncokban aludtunk, mint felváltott csatárok. Éjfél felé kezdődött az általános ágyúzás. A kis Juli bombái is csillogtak a magasban; négy oldalról, három óra hosszat, már több berukkolt száz bombatekénél, és röpültek mindenfelé, mint a csillagok, s jól mondja Szilágyi, hogy nem volt Temesváron egyetlen ház, mely sérülést nem szenvedett volna. A váriak ekkor nemcsak füleltek ágyúikkal, hanem iszonyú ordításra fakadtak, de a mi népünk aludt az ágyútelepek körül. Innen látható, mily fokig ment nálunk csak a virrasztás! Én felkeltem nézni ezt a gyönyörű jelenetet, mely legszebb volt akkor, midőn az egész város lángokba borult; egy tűztengerbe dörögtek szét a harsogó bombák, s emellett a vad, kétségbeesett lárma érdekes[ejbbé tevé. Hajnalkor mindenütt puszta kürtők, fekete falromok barnultak az ég felé. Szegény város, szinte sajnáltalak! Ilyen volt az „adjon isten"majd nemsokára elmondom, milyen lett a „fogadj isten". Századunk tartalékba indult Józsefvárosba, amikor is egész nap és éjjel pihenhetett szolgálat nélkül. Itt hevertünk volna hát a piacon, meleg hőségben, csikorgatván bakancsainkat, mint szegény Jób apó a tyúkoktól magasztalt halomtetőn. Ekkor történt, hogy tejet mentem vásárolni, s egy házhoz utasítottak, mert még itt-ott maradt néhány bátrabb lakó. Nehá113 nem igaz (szlovák) 114 Ejnye, micsoda napok! 115 rendkívül nagy disznóság (lat.)
