Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)
LUBIK IMRE: EGY HONVÉD PAP RABSÁGA IDEJÉN ÍRT FÖLJEGYZÉSEI A SZABADSÁGHARCBÓL. A 3 8-IK HONVÉD VADÁSZZÁSZLÓ ALJ VISZONTAGSÁGAI 1849-BEN
Ha festő volnék, egész hadi életünkből csak ezt a jelenetet szeretném lerajzolni. Egy roppant hópusztaságon eszeveszett nyargalással rohantak szekereink, legalább negyven fogat. Néhol csoportok gyülekeztek, leginkább az ágyúk kőről. Amott a honvéd puskájával veri hátba a fuvarost, szüntelen a fülébe kiáltva: „Teraj... Teraj!" 68 Itt egy felfordult szekér alól bújnak ki a nyögő zsupunyok. 69 Legtöbben állva fegyvereiket töltik, s mindez iszonyú zajjal és ordítással fűszerezve! De az egészben mégis az volt a legszebb, hogy olyan ellenség se volt messze földön körünkben, mint az öklöm. Ejnye! No lám, hogy ijedtünk meg a semmitől! Ejnye korpacibere adta! Ejnye hetvenkilenc mázsa ördögmáj! Nyolcvanhat millió sárkányköröm! Hadi lelkületünknek ilyetén kimutatása után csoportokban, gyalog mendegéltünk odább, hanem azért nem kell gondolni, hogy a Kaifás árnyékától is megszöktünk akármikor; no de hiszen, várjunk csak kicsinyég! Alig értünk valami helységet, főleg ha kevés nyugalom következett, mindjárt bekopogtattunk a házakba, s rendszeres mimikával kéregettünk. Tudom, hogy az öreg Bohó Miska parázstűzben hevenyészett kettőnk számára egy cipót; finom volt, s jól esett, mint a pástétom. (Jó, hogy nem tudom, mi az?) Hosszú gyaloglások után végre Hatzfeld következek, hol bekvártélyoztunk, egy házhoz tizenöten és e hely — gondolom — egyesülési pont volt, mert számos katonaságra leltünk. Voltak itt vörös sapkások, több más zászlóaljak, vörös szalagosok, huszárság, tüzérség, — valamennyien pedig „Arad"-nak tartottunk. Jó darab földet beutazván, eltaláltuk Vinga nevű csinos mezővároskát. Bizony idáig nem járta a lénung, hanem itt már az is dukált. Valami buta mészáros megijedt e városkában, s otthagyta minden rostélyosát a székben, de a mi huszáraink hamar megérezték ezt és gyönyörűen széthordták egy darabig, juttatván nekünk is belőle atyafiságosan. Itt egy házba koldulni menvén, valami kis duncsi kutya úgy megharapta a lábam, hogy csak az öklömmel értem rá a fejére csapni, mire a háziasszony ordítani kezdett; nem értem persze, hanem a kutyája miatt, de már én akkor felrúgtam pudli uramat, — hogy vajmírozott. Hanem egy másik úri házban két csinos hölgyre akadtam, kik szalonnát, kenyeret és egy pengőt adtak. Ó! És hetvenhétszer ó! Csak denique a hölgyeket nem hiába nevezték angyaloknak. No de azt még se mondom el, mit beszéltek rólam németül! Hej! Ha tudták volna, hogy megértettem! Fi donc! 70 Legelőször igen jó szállásokra leltünk a városban; nekem többekkel egy szegény rác gazdám jutott. Különösen jó szalonnát adott e szavakkal: „Szlanyinu rucaj;" 71 bort is hordozgatott, hanem egy kölyök igen vonított éjjelenként, míglen szíves gazdánk nem használván eme nyájas csillapítása: „Szreb! Szreb!" — kidobta anyástól az eresz alá. Közlegényeink nem tudtak már itt beszélni gazdáikkal; sokan, főleg a tótok még a pitvarba kiáltották: „Gazdinku!... brót! ... spek!..." 72 Ebből állván az ő netovábbjuk! Egy alkonyatkor midőn a bérci őrtanyákra mentünk, sűrű ágyúzás hallatszott Óarad felől; másnap indulni kezdett a vingai hadsereg; főleg a vörössapkásokat volt szép nézni, akik minden udvarban szekeret hajhásztak. Egy rác nem akarta nekik odaGyerünk! Gyerünk! (szerb) urak (román) Piha! (fr.) Egyél (tkp. ebédelj) szalonnát! (szerb) Gazdasszony! Kenyeret! Szalonnát! (szlovák-ném.)
