Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)

LUBIK IMRE: EGY HONVÉD PAP RABSÁGA IDEJÉN ÍRT FÖLJEGYZÉSEI A SZABADSÁGHARCBÓL. A 3 8-IK HONVÉD VADÁSZZÁSZLÓ ALJ VISZONTAGSÁGAI 1849-BEN

Arad. Ha te úgy, én is úgy. Plútó már leereszté a földre sötét fátyolát, midőn halálra fáradtan megláttuk a homályban Moravica nevű kis helység házait. Hóval vegyes eső hűtögeté bátorságunk tüzét, s lassan beballagván ide, csoportjaink szállásokra vonták magukat, s némelyek a házak földjén aludtak is; én az ezredes házához voltam rendelve több bajtársammal, ergo tehetségemben állt járni föl s alá őrhelyemen, csókolgatván nyakamat az eső. Hosszú volt az éjszaka nagyon! Talán ekkor kiáltott fel bújában a cigány: „Virradj már, virradj! Majd megvirradnál még te, ha volna kinek!" Másnap dél felé egy nagy épület udvarán sok tiszt gyűlt együvé; fiatal hadnagyok tanácskoztak, bár a kapitány nem volt jelen. Több közlegény is járt föl s alá, akik ott voltak szálláson, s magam is odavetődtem. A ház emeletes volt, s egy hosszú folyosóval ellátva kívülről. Amint beszélgetnek tisztjeink, hát csak fellép a színre egy új magyar legényünk, Geres Károly, valóságos fekete vitéz, akinek az a szép tulajdonsága volt, hogy lábára külön kellett bakancsot szabni és elkezd iszonyú, de komikus jajgatást véghezvinni. Persze mindenki odanézett. Ekkor meghajtja magát a more és így folytatja: „Kedves jó barátim és híveim! (Erre már nem tudtak állni a tisztek a kacajtól.) Azt mondom én tinéktek, hogy jaj keserves volt nekünk a verseci ütközet! íme fiaim! Ezt vérző szívvel mondom! Jaj, jaj, jaj, jaj! A mi kedves dobosunk a földre dőlt. Bohó Miska jó pajtásom elhajintotta bornyúját, pedig a szamár pecsenyét is rakott belé... Gyuricának fogát verte ki a golyó... Jaj, jaj, jaj, jaj, jaj! Bő! Bő... De azért meg ne szomorodjon a ti bánatos szívetek!" Ilyen prédikációt kezdett s folytatta gesztusokkal sokáig, aztán a lónyerítést remekül utánozva lefutott, s csákójával körüljárt kéregetni. Ez a tiszteknek tökéletes jókedvet szerzett, s össze is gyűjtött néhány bankót a kujon filiszteus! Moravicán azonban nem sokáig pihentünk, hanem haladtunk több apró helységen végig, majdnem előttünk feküdt már Ittebe nevű falucska. Itt szelídebb volt a táj, fehér lugasként ragyogtak az út mellett fölfutó növényindák, s a messze távolban őszfejű bércek tűntek föl. Innen lassan haladva elértük Rác-Czernya

67 helységét, hanem itt megállottunk. Néhány órai pihenés után sok szekeret hajtanak össze a mieink több faluból, s majdnem fél seregünk azokon ment odább, leginkább pedig azok, akiknek lábaik tagadták, hogy a perpetuum mobile föltalálható. Ezek közt voltam magam is; azért most a legkínosabb szekerezés többet ért, mintha valamelyik panorámában megláttam volna a mennyországot. Hej! De a sors! Ez a pokol pozdorjája! Mert hát alig megyünk szép hosszú vonalban szekereinken egy pár óráig, midőn látjuk, hogy az előfogatok sebesen visszafordulnak, utána a harmadik, hatodik, tizedik és így tovább. Közös bámulat és rossz sejtelem támadt, végre minden szekér vágtatni kezd összevissza, s harsog az ordítás: „Jönnek a rácok! Jön az ellenség..." Csernye (Torontál vm.)