Dáczer Károly: Kamarai dohánykertészségek telepítése a Dél-Alföldön 1843-1844 - Dél-Alföldi évszázadok 10. (Szeged, 1998)

VI. HOGYAN LETT GEÖCZ LÁSZLÓ EGY TELEP NÉVADÓJA?

Fia, II. Ferenc — Geöcz László bátyja — apja nyomdokait követte. 1778-ban lett főszolgabíró, 1798-ban tiszteletbeli főjegyző, majd alispán, országgyűlési követ, cs. k. tanácsos. Nőtlenül, 1836-ban hunyt el. 233 Reformpárti politikus volt. Szatmár megyében az 1829. évi tisztújító közgyűlésen, — amely Wesselényi Miklós első akciója volt, és az ellenzék terjes győzelmét hozta meg számára — Geöcz II. Ferencet, aki korábban má­sodalispán volt, most első alispánná választották. Ekkor nyeri el Kölcsey is az első megyei aljegyzői tisztséget. 234 Geöcz Ferenc Endréd, Portelek és Pátyod Szatmár me­gyei helységekben birtokos a XIX. század elején. 235 A Geöcz fivérek közül az idősebbel Wesselényi szerencsésebb kapcsolatot tudott kialakítani, mint amilyet öccsével, Lászlóval, bár az előbbivel sem volt az teljesen súr­lódásmentes, de nélkülözte azt a szembenállást, ami az utóbbinál megvolt. Ez főképpen a két testvér eltérő politikai felfogásával és ténykedésével volt magyarázható. 236 Geöcz László 1777-ben született Szatmáron, 237 és 1860. június 21-én halt meg Pes­ten a Váczi utca 18. sz. házban. 238 1816 előtti életéről ránk maradt kézírásos munkájá­ban így vall: „Nem nyithatom én ki az öreg leveles ládát, és a fakós szú ette iromá­nyokba nem gyönyörködhetek. Megboldogult atyám virtusain feljebb nem találhatok semmi istápot. 239 Magamnak tehát kelletet szorgalommal, és egyenességgel a világ kegyelmét megérdemelni." 240 Ódon veretű magyar nyelven megerősíti, hogy apja kapta a nemességet, s mint nagy birtokkal nem rendelkező embernek, saját munkájával kellett felküzdeni magát a társadalmi ranglétrán. Az 1800-as évek elején a temesi kamarai jószágigazgatóság ülnöke. 241 1816-ban, 39 évesen kerül Budára a magyar kamarához a nemességet is megkívánó tanácsosi beosztásban. 242 Ugyanekkor kap juttatást a temesvári kamarai jószágigazgató helyetteseként évi 2000 ft-os fizetéssel. 243 Ez a javadalmazás ki­emelt szintű, mert a zombori jószágigazgatóság 3 ülnökének, az első asszesszornak, 244 a jószágigazgató helyettesének is évi 1000-1000 ft fizetése volt, természetbeni lakással, évi 40 mérő kétszeressel és 15 köböl tűzifával kiegészítve. 245 Fiatal tanácsosi beosztása idején egy nagy fontosságú, de sajnos jogilag alaposan el­hibázott küldetésnek kellett eleget tennie Erdélyben. Ennek előzményei visszavezetnek az 1813-ban beköszöntött ínséges esztendők hosszú sorára. 246 1816-ban rendkívül gyen­233 N. I. IV. 364. p. 234 TRÓCSANYI ZSOLT: Wesselényi Miklós. Akadémiai Kiadó. Bp., 1965. 114. p. (A továbbiakban: T. Zs. W. M. 1965.) 235 N. I. IV. 364. p. 236 T. Zs. W. M. 1965. 46-47., 114-115. p. 237 N. I. IV. 464. p. 238 MOL Mikrofilmtár A 91. doboz. Budapest Belvárosi Plébánia anyakönyvei 8/57. Halotti anyakönyv. 1860. év. 26. p. 193. sorszám. (A továbbiakban: A 91. doboz 8/57.) 239 Istáp: gyámolítás, oltalom. 240 GEOCZ LÁSZLÓ: Scripta posthuma 1820-1837. Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár. Oct. Hung. 414. I. (A továbbiakban: G. L. S. P.) * N. I. IV. 364. p. 242 F. Z. M. K. 336., 347. p. 243 MOL E 81. Gremialia 1790-1848. 55. csomag, 1 kútfő. Kinevezések, előléptetések. 13 680 sz. és 1816. május 29-én kelt decrétum másolata. 244 Ásszcsszor' ülnök 245 MOL E 87. Oeconomica 1790-1847. 419. cs. 1 kútfő. Bácsi Kamarai Kerület 1842. 7883-842. Vergleichung... 546 TRÓCSANYI ZSOLT: Az Északi Partium 1820-ban. (A Conscriptio Czirákyana adatai) Bp., 1966. 6. p. (A továbbiakban: É. P. 1820.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom