Dáczer Károly: Kamarai dohánykertészségek telepítése a Dél-Alföldön 1843-1844 - Dél-Alföldi évszázadok 10. (Szeged, 1998)

III. KONKRÉT JAVASLAT A KAMARÁNAK A DOHÁNYTERMESZTÉSRE

papírra az utasítással is felérő tanácsát, melytől remélte és elvára, hogy az Osztrák Dohányjövedék gondjait helyettük a hazai apparátus oldja meg és biztosítsa az Appaldó számára az elegendő nyersanyagot. Ékesszólóan beszélnek idevonatkozó sorai: „Úgy vélem, eljött az ideje annak, hogy a magas állami vezetőségnek bővíteni kellene a magyarországi dohánytermesztést, és el kellene gondolkoznia az ehhez szükséges eszközökön." Változást javasol az egyedáruság felvásárlási politikáján is, mert a hazánkban bevezetett, készpénzért történő felvásárlás nem annyira az Appaldó szükségletét biztosítani hivatott eljárásnak tekinthető majd, hanem olyan árak biztosítására szolgál, mely a termelő termelési kedvét fenntartja. Ezért legfontosabb, hogy felvásároljanak minden olyan dohánylevelet, melyet nem használ fel az ország, vagy nem adható el előnyösebb feltételek mellett külföldre, mégpedig meghatározott áron, akár bőséges volt a termés, akár szűkös. Ha a bőséges termést — mely gyakran többévi rossz termésért kárpótolja a termelőt —, a nagyobb készletet nem veszik át kifizetődő árakon, akkor néhány magánszemély a fölösleget olyan alacsony áron fogja felvásárolni, hogy a termelőnek elmegy a kedve a dohánytermesztéstől. Ha ezeket az elveket az egyedáruság átültette volna vagy át tudta volna ültetni gyakorlatába, akkor eddig se kellett volna küzdenie a nyersanyag biztosításáért, a felhalmozott készletei nem merültek volna ki, nem kellene foglalkoznia a telepítés kérdésével, s mint látni fogjuk, ezek a kertészek nem jelentettek volna annyi problémát a pénzügyi szerveknek a későbbiek során. Megemlíti, hogy a felvásárló bizottságok munkája eredményesebb lett volna, ha évről évre történő rendszeres visszatérésükről és a felvásárlás feltételeiről az emberek tájékozottabbak lettek volna. Az 1839 óta felhalmozott feleslegek teljesen kimerültek. A jövőben már gondolnak arra, hogy a kalendáriumokban ismertetik a beváltási árakat, lehetőségeket adnak a községeknek arra, hogy közvetítők kiiktatásával közvetlenül a bizottságoknak adják át a dohányt. Jellemző azonban az Appaldó bürokratikus szemléletére, hogy ezeknek a községeknek egy kimutatást kell beküldeni a növények számáról és a termés megközelítő nagyságáról. A dohánykertészek nagyon is praktikus szemlélete nem nagyon szívlelte az ilyen bürokratikus merevségeket. Előlegekből élő szegény emberek voltak, s az Osztrák Dohányjövedéktől éppen ezt nem kapták meg az eddigiek során, ezért voltak ráutalva a közvetítőkre, akik mintegy finanszírozták az előlegek révén a termelést, biztosítva a megélhetésüket. Az egyedáruság, ha igazán dohányt akart volna termeitemi, akkor ezt kellett volna tennie, és nem a hirdetést a kalendáriumokban és a közvetítők kiiktatásának lehetőségét, előlegek juttatása nélkül. Érdekes, hogy elismeri: a fenti fáradozások a hiányt még sem tudják megszüntetni, és éppen ezért egy további hatásosabb segítséget kellene találni újabb dohánykertészségek létesítésével. Krause emlékirata hosszasan foglalkozik a kertészségek jellemzésével és azok dohányértékesítésével, mert a meglévő visszásságoknak szeremé elejét venni. Elgondolása szerint a dohánytermesztést oly módon fejlesztenék, hogy kertészek ne kényszerüljenek előnytelen helyzetükből kifolyólag, nyomasztó feltételek mellett szerződés kötésére, és ezek a szerződések az eddiginél rendezettebb alapokon nyugodnának. Új kertészségek létesítésének a híve, melyekben a telepeknek hosszabb időn keresztül biztosítják a dohány garantált átvételét és azt, hogy eladáskor a mérlegelésnél ne rövidüljenek meg. Az