Dáczer Károly: Kamarai dohánykertészségek telepítése a Dél-Alföldön 1843-1844 - Dél-Alföldi évszázadok 10. (Szeged, 1998)

III. KONKRÉT JAVASLAT A KAMARÁNAK A DOHÁNYTERMESZTÉSRE

fenti tulajdonságokkal, a jövedék részére egy forinttal alacsonyabb áron vehető át. A jégesőverte, a nem csomózott leveleket a beváltási ár feléért veszik át. Vizes, szakadozott, korhadt, penészes vagy szárazkorhadásos leveleket nem szabad átvenni. Egyedül a kiküldött dohányjövedéki tisztviselők feladata a beváltásra átadott dohány minőségének eldöntése, minthogy az általuk átvett anyag minőségéért is egyedül őket kell felelőssé tenni. Minőségre vonatkozó véleménykülönbség esetén sor kerülhet a beváltási ügylet technikai vezetőjének kirendelt főtisztviselő ítéletének kikérésére. Ha a fél ezzel sem értene egyet, joga van saját költségén, a fél és a bizottság pecsémyomójával ellátott mintakötegek küldésére a Cs. Kir. Dohánygyárak Igazgatóságához Bécsbe, hogy az utolsó fokon döntést hozzon. A bizottság az átvett dohány áráról háromrészes blokkból kiutalási „bolettát" állít ki, ezt a politikai biztosok ellenjegyzik, és ennek ellenében a beváltási helyeken található kamarai pénztárak (vagy ha ilyen nem volna, az e célra kijelölt pénztárak) kifizetik a dohány vételárát. Az anyagot a beváltási bizottságok a megállapított áron, a fenti feltételek szerint bárkitől átveszik, tekintet nélkül arra, hogy azt saját maga termelte, vagy termelőtől vásárolta meg, vagy bizományba vette át. Az 1835-ben termelt dohány 1836. évi beváltási ára bécsi mázsánként

59 és konvenciós pénzben értendő. Tolna átvevőhelyen 6 ft, Szeged átvevőhelyen 6 ft, Debrecen átvevőhelyen 5 ft 40 krajcár. A pesti raktárban is a fenti áron veszik át, de a következő felárat fizetik: a pécsi dohány után 12 kr, szegedi dohány után 30 kr, a debreceni és váci dohány után 1 ft.

60 Valószínű, az első két felvásárlási módszernek is megvolt a maga „Közlemény"-e, de ezeket nem ismerjük. A harmadik felvásárlási mód, a kézi felvásárlás részletes ismertetése azt az optimista nézetet ébresztheti az olvasóban, hogy az előbbi módszerek útvesztőit kiküszöbölte. Ha ezt sikerült is talán részben elérni, újabb problémák bőségesen kerültek a felszínre, és ezért az előbbiek sorsára jutott. Dr. L. A. Krause elmondja, hogy a kézi felvásárlásnál túlságosan rövid volt a beváltási idő, és ezért vállalkozót alkalmaztak, hogy a szükségletet fedezni tudják. Ez a vállalkozó begyűjtötte, raktározta, bálázta és szállította az átadásra a dohányt. Ily módon elérte az Appaldó, hogy az évi szükségletét biztosította, sőt 1839-ig már 3 évi tartalékot is gyűjtött. Ez a tartalék azért volt jelentős, mert kedvezőtlen termés esetén az Osztrák Dohányjövedék korlátozhatta a hazai felvásárlást, hogy a megszokott mennyiséget külföldre a kereskedők exportálhassák. 1839 óta az eddigi exporttételek mellett Franciaországba is jelentős mennyiségű dohányt vittek ki. Az emlékirat szerkesztője úgy véli, hogy az 1836 óta növekvő dohánytermesztés fejlődése megtorpant. Ennek okait a következőkben látja: a/ Két év óta a kedvezőtlen időjárás miatt kevesebb dohány termett. 59 1 bécsi mázsa 56,006 kg. 60 D. K. Dok. 218-220. p