Engel Pál: A temesvári és moldovai szandzsák törökkori települései 1554-1579 - Dél-Alföldi évszázadok 8. (Szeged, 1996)
BEVEZETŐ
Az 1332—35. évi pápai tizedhegy zékek 3 168 plébániás helyet vettek számba a régióban, ezek neve cgytől-egyig jellegzetesen korai magyar keletkezésű, mint ahogy magyar nevűek azok a falvak és más toponímok (pl. víznevek) is, amelyeket a környékükről ismerünk. A plébániák zömét a Temes, a Berzava és a Poganis vonalától északra illetve nyugatra találjuk, tehát a magyar népesség itt tömörült. A vonalon túl, ahol a plébániahálózat nem épült ki, már ekkoriban is elsősorban orthodox szerb és román lakossággal számolhatunk, noha az Árpád-kori, elég gyér helynévanyag itt is magyar. 4 Annak, hogy a Temesköz középkori állapota oly kevéssé ismert, nem egyedüli oka az újkori háborúk pusztítása. Amikor Temesvár török kézre került, a vidék már több mint másfél évszázada hadszíntér volt. 1375-ben jártak erre először török seregek 5 , és 1390-től kezdve a betöréseik rendszeressé váltak 6 . Ezek lefolyásáról ritkán van tudomásunk, de általános hatásuk már a középkori forrásokból is kiolvasható. A Szerémséget leszámítva a királyságnak ez a területe volt legsúlyosabban érintve a szüntelen dúlásoktól. Lassanként elenyésztek a falvak, nemsokára már egyes mezővárosok is, lakosságuk vagy kipusztult, vagy elvándorolt az ország nyugodtabb részeibe. A rohamosan fogyó magyarság helyébe az idők folyamán szerbek költöztek az Al-Dunán túlról, így a táj etnikuma apránként kicserélődött. 7 A beköltözők többnyire megtartották a magyar helyneveket a maguk nyelvére formálva, de a puszták nagyobb részét lakatlanul hagyták. A 18. században, amikor a vidék településhálózatát módunk van újból megismerni, a középkori falvaknak már csak elenyésző hányada létezett, s hajdan népes mezővárosok tűntek el ekkorra nyomtalanul vagy cseréltek nevet. A hajdani 168 egyházas helynek több mint egyharmadára már pusztaként sem emlékeztek. A folyamat döntő szakasza minden bizonnyal a Zsigmond halálát (1437) követő évszázad. 1424-ben, amikor már három évtizede tartottak a törökdúlások, Temesvártól délre, Jebel (Széphely) környékén még állott számos olyan, viszonylag népes falu, amelyeknek később nyoma sincs. Sajtoson (Sahtos) ekkor még 64, Csudaházán 25, Bika faluban nem kevesebb, mint 106 népes jobbágytelek volt. 8 Kissé keletebbre onnan, Cseri — a mai Sacosu Turcesc (Törökszákos) — kastélyához eredetileg, a 15. század első felében 51 magyar és román helység tartozott, a hozzá csatolt Berény (a mai Beríni) mezővároshoz pedig további 19. 1473-ban már csak harmadannyi volt belőlük lakott 9 . Amikor 1508-ban Werbőczy Istvánt iktatták be az uradalomba, már a népes falvakat is „a törökök gyakori és csaknem folytonos betörései miatt nagyobb részt elpusztulva találták", rajtuk kívül további 62 birtokot neveztek meg, amelyek „az említett törökök támadása miatt legnagyobb részben 3 Monumenu Vaticana históriám regni Hungáriáé illustrantia. Series I. Tom. I. Budapest, 1885. 145-161. 4 Vö. GYÖRFFY GYÖRGY: AZ Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. III. Budapest, 1987. 305—321 (Kéve megye), 469-498 (Krassó megye). 5 KuMOROvrrz L. BERNÁT: I. Lajos királyunk 1375. évi havasalföldi hadjárata (és „török") háborúja. Századok 117 (1983) 942—947. 6 Az ez évi betörést Zsigmond 1390. aug. 14-i oklevele említi: Documenta históriám Valachorum in Hungária illustrantia. Edd. Anthonius Fekete Nagy et Ladislaus Makkai. Budapest. 1941. 396. ' A problematikát legújabban összefoglalta bő irodalomjegyzékkel SZAKÁI Y FERENC: Serbische Einwanderung nach Ungarn in der Türkenzeit. In: Emnicity and society in Hungary. Ed. by Ferenc Glatz (Etudes historiques hongroises 1990. 2.) Budapest, 1990. 21—39. 8 A zichy és vásonkeői gróf Zichy-csalid idősb igának okmánytára. Szerk. Kammerer Ernő. VIII. köt. Budapest. 1895. 150-152. 9 CSÁNKI DEZSŐ: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. II. köt. Bp. 1894. 11, 15; Jakó Zsigmond: A kofozsmonostori konvent jegyzőkönyvei (1289—1556). Budapest, 1990. I. 2108. sz.
