Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

I. AZ ÖRÖKSÉG: A KAPITALIZMUS KORI VÁROSFEJLŐDÉS MÉRLEGE - 2. Az alföldi agrárvárosok a két világháború között

agrárvárosoktól: belterülete ennek az agrárrégiónak kereskedelmi, közlekedési, hírközlési és más szolgáltatásait látta el és gazdaságilag is sokkal inkább ipari-forgalmi, mint mezőgazdasági jellegű központ volt.i82 *** A kapitalizmus-kori alföldi városfejlődés egy kezdeti, sajátos okokból táplálkozó lendületes városodási periódus után a századfordulóra lefékeződött, a két világháború között pedig egy kisebb, főként nem-agrár jellegű városokból álló csoport kivételével lényegében stagnált. Amiben egyszerre két dolog is kifejezésre jutott. Egyrészt az, hogy az agrárváros-típusú fejlődés csak egy rövidebb időszakban, sajátos feltételek múlékony egybeesése következtében lehetett igazán dinamikus, s annak elmúltával szükségképpen lassult le, funkcionális szerepváltást igényelve. Másrészt pedig az, hogy az első világháborút követőleg előállt új történelmi helyzet az Alföldön tovább szűkítette a városodás és városiasodás lehetőségeit, hiszen a mezőgazdaság elveszítette a magyar gazdaság egészén belüli dinamizáló szerepét, s maguk a trianoni békeszerződésben rögzített új határok is elmetszették a korábban kialakult településközi és regionális kapcsolatok jelentős részét. Az új helyzethez való alkalmazkodási készség alacsony, esetenként kifejezetten elégtelen szintjét jelzi, hogy a népes alföldi települések jó részében megmerevedett a lakosság foglalkozási szerkezete is. Az alkalmazkodási készségre pedig az 1940-es évek derekán, egy újabb, a negyedszázad előttinél is mélyebb történelmi fordulat küszöbén újólag igen nagy szükség lett volna. E készség most is — miként immár fél évszázada — a gazdasági funkciók megújulásában, s annak nyomán a társadalom modernizációjában és a városiasodási folyamatok előrehaladásában ölthetett volna testet. A korszerűsödés és megújulás azonban most, a század derekán sem az agrárvárosok sokoldalú, gazdag hagyományainak szétrombolása útján kellett volna végbemenjen. Az 1940-es években is reális alternatíva volt egy olyan típusú modernizáció, amely lehetővé teszi a gazdaságban felhalmozott termelési tapasztalatok, a társadalomban kialakult szokásrendszer, és e városok sajátos politikai hagyományainak átmentését-megőrzését is. Akárhogyan ítéljük is meg a korszerűsödés és a megújulás esélyeit, aligha vitatható, hogy abban az első fontos lépés — egy országos méretű agrárátalakulás részeként — a földbirtokviszonyok megváltoztatása, azaz egy radikális földosztás kellett legyen. 182 Kecskemét a két világháború között az ország egyik legjelentősebb gyümölcspiaca volt. 1930ban a város belterületi keresői a következőképpen oszlottak meg: ipar-forgalom = 43,2 %, egyéb = 34,5 % és mezőgazdaság = 22,3 %.