Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

I. AZ ÖRÖKSÉG: A KAPITALIZMUS KORI VÁROSFEJLŐDÉS MÉRLEGE - 2. Az alföldi agrárvárosok a két világháború között

jogállású települések közül 22-ben volt egy, esetleg több gimnázium), hanem például kifejlődött a szakorvosi ellátás is: 1908-ban az igazgatási városok közül ló­ban volt már kórház — a legnagyobb méretű ezidőtájt Gyulán. 142 A két világháború között aztán Szeged és Debrecen a klinikák kiépülésével maga mögött hagyta Gyulát, és ennek a két városnak általában is megerősödött az Alföldön belüli re­gionális szellemi-központ szerepköre, elsősorban az ekkor létesített egyetemek révén. (1918-ig, mint ismeretes, az Alföldön nem volt egyetem, Debrecenben és Kecskeméten működött jogakadémia, Baján és Debrecenben teológia.)'43 Az értelmiségi-szellemi foglalkozásúak erős felülreprezentáltsága a „közszol­gálat"-ból élőkön belül egyáltalán nem jelentette a helyi értelmiség homogenitását. Ellenkezőleg: egyes csoportjait nagy társadalmi távolságok választották el egymás­tól mind státusz, mind eredet szempontjából. Aligha szorul bizonyításra például, hogy egy tanyai tanító vagy községi kistisztviselő, illetve egy tábornok vagy klini­kai professzor, netán egy vármegye főispánja között nagyobb társadalmi távolságok voltak, mint a két előbbi csoport és számos fizikai dolgozó között. Eredetének kü­lönbözőségeit pedig találóan ábrázolja visszaemlékezéseiben Németh László egy­egy hódmezővásárhelyi értelmiségi család-típus jellemzésével. Az egyébként is másféle paraszti sorból származó gimnáziumi tanár-házaspár (Sipka család) és a polgári eredetű, művészetbarát orvos (Kertész család) valóban találó példát adtak a különböző eredetű, ugyanakkor az agrárvárosi miliőben együvé is tartozó értelmi­ségi típusokra. A jobbágyfelszabadítás utáni, s különösen a két világháború közötti alföldi városfejlődés egyik legvitatottabb — mert ténylegesen is egyik legbonyolultabb — problémája a tanyák és a belterületek közötti kapcsolat kérdése volt. E kérdéskör egészére természetesen nem térhetünk ki; figyelmünket mindössze egyetlen problé­mára irányítjuk. Nevezetesen, hogy a két világháború között a tanyák és a belterü­letek mennyiben alkottak egy települési egységet — s akkor egy egyedülállóan sajá­tos városi településszerkezet részét képezték —, illetve mennyiben nem alkottak ilyen egységet, s akkor a tanyák témánk szempontjából csupán annyiban fontosak, hogy igazgatásilag a város területén feküdtek. ElŐrebocsájtjuk: ezekre a több tudo­mányág (településtörténet, igazgatástörténet, néprajz, településföldrajz) által is elemzett kérdésekre kategorikus választ adni nem tudunk. Hiszen a valamennyire is megalapozott válasz előfeltétele az lenne, ha a belterületek és a tanyák közötti kora­beli települési kapcsolatok tartalmát — részletes helytörténeti kutatásokra támasz­kodva — településenként ismernénk. Ilyen elemzések híján viszont be kell érnünk óvatos és közelítő értékű válaszokkal. Az 1930-as évek végén a tanyák és a belterületek közötti kapcsolatok megíté­lésében a vélemények leegyszerűsítve két alaptípusra oszlottak, amelyek szisztema­2 A századforduló utáni oktatási és egészségügyi adatok forrása THIRRING G. 1912. 242—265. és 494-502. o. 143 THIRRING G. 1912. 494—502. o.

Next

/
Oldalképek
Tartalom