Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

I. AZ ÖRÖKSÉG: A KAPITALIZMUS KORI VÁROSFEJLŐDÉS MÉRLEGE - 2. Az alföldi agrárvárosok a két világháború között

tikus áttekintésére természetesen nem tehetünk kísérletet, hiszen az szétfeszítené írásunk kereteit. Gondolatmenetünk szempontjából azonban erre nincs is szükség, elegendő, ha az általunk két legjellemzőbbnek tartott nézet ismertetésével kíséreljük meg az elvileg lehetséges alternatívák bemutatását. Az egyik felfogás, amelyet az a más összefüggésben már idézett Benisch Artúr képvéselt, aki később, az 1940-es évek végén az MKP és az MDP tanyapolitikájára is jelentős befolyást gyakorolt, 144 tagadta, hogy a belterületek és a tanyák között különleges települési kapcsolatok álltak volna fenn. A tanyarendszert a más országokban is honos „farm-rendszerrel" azonosította, de annál fejletlenebbnek, rosszabbnak ítélte, mondván: a belterületek saját igazgatási határaikon belül „gyarmat"-ként rendelik maguk alá a külterületeket, ott még alapszintű szolgáltatásokat, amilyenek például az elemi iskolák sem fejlesztenek kiJ45 E helyzet fenntartása egyetlen befolyásos réteg érdeke: az agrárvárosok gazdagparasztságáé, amely nem érzi a tanyai viszonyok nyomorúságát, hiszen tanyájában állandó jelleggel nem ő, hanem cselédjei laknak. Ezzel szemben utóbbiak és a tanyai kisbirtokosok — akik belterületi házzal nem rendelkeznek — a külterületi infrastruktúra fejlesztésében lennének érdekeltek. Ezt Benisch csak úgy látta elérhetőnek, ha az agrárvárosok tágas, tanyákkal benépesült határait igazgatásilag leválasztják, önállóvá teszik, s ezek az önálló tanyaközpontok megindulnak a községgé (faluvá) válás útján. 146 Ez az érvelés azon a felfogáson nyugodott, amely szerint történelmünk „talán a legideálisabb ... községhálózata" a 18. századi Habsburg telepítések során jött létre, amikor „életerős, de nem túlnagy, külterületi lakosok nélküli nagyközségek" sorát hívták életre. 147 A belterületek és a tanyák különlegesen szoros összekapcsolódását tagadók, közöttük Benisch Artúr neve mellett feltételenül meg kell említenünk a neves földrajztudósét, Mcndöl Tiboréti48 is, nézeteivel szemben teljesen ellentétes álláspontot képviselt Erdei Ferenc.'49 Györffy István közel egykorú alapvető fel fedezését iso is felhasználva az agrárvárost (az ő terminológiájával „mezőváros"-t), pontosabban annak belterületét és tanyáit funkcionálisan egyetlen települési egységnek tekintette. Következésképpen a tanyán folyó termelő tevékenységet ugyanúgy a városi gazdaság sajátjaként fogta fel, miként a városi társadalom részének tekintette a tanyai népességet (legalábbis 144 Részletesebben ld.: ORBÁN 1987. 94. o. 145 BENISCH 1942. 272. o. (valamennyi idézet innen való). 146 BENISCH 1938. 107—116. o. A tanyai közigazgatás korabeli problémáira ld.: ALSÓBENISCH—MÁRTONFFY (szerk.) 1936. L4T BENISCH 1942. 271. o. 148 Mendöl Tibor nemhogy a tanyákat nem tekintette az agrárvárosok morfológiai részének, hanem a belterület külterület közötti határt egyenesen az összefüggően beépített belterületen belül húzta meg. Mondván: az alföldi városoknak van egy városias magjuk — ez a tulajdonképpeni város —, amelyet egy széles, falusi jellegű települési burok vesz körül, ami már nem-város. Ld.: MENDÖL 1935. és MENDÖL 1936. 149 Erdei vonatkozó nézeteire vö.: ERDEI 1974/b. 615. o.; KULCSÁR 1974.; KULCSÁR 1976.; HUSZÁR 1979/a; DÉNES 1980.; BECSEI—TÓTH 1981.; BECSEI 1983. 12—21. o. és 35. o.; BELLON 1986 különösen 508. o. 13FF „A tanya tehát abban különbözik minden más európai településtől, hogy nem önálló telep, hanem függeléke egy népes, csoportos földmívestelepnek, a parasztvárosnak" írta Györffy István 1937ben. — GYÖRFFY 1987. (1937) 50. o.