Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)
IV. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM 1948-1963 - 2. A paraszttársadalom átalakulása
A nagyarányú migráció természetesen erősen éreztette hatását a vizsgált városok népesedési viszonyaiban: népességnövekedésük jelentősen elmaradt a városodás országos átlagától. Az 1949—1960 közötti időszakban Magyarországon a 62 városi jogállású település népessége 21,4 %-kal, ezen belül azonban a 27 alföldié csak 10,1 %-kal gyarapodott. Ráadásul a növekedés nagyon egyenlőtlenül oszlott meg. A 10 ezer lakos feletti települések 1949—1960 közötti együttesen számított tényleges szaporodásának több mint 9/10 része hat városra (Debrecenre, Szegedre, Kecskemétre, Nyíregyházára, Békéscsabára és Szolnokra) jutott. A következő évtizedben pedig csak a felsorolt hat város népessége növekedett számottevően, a többi település összesített népessége pedig egyenesen csökkent. Ez az országos városfejlődési tendenciával ellentétes folyamat elsősorban a negatív vándorlási különbözet számlájára írható. 1949—1960 között a 10 ezer lakosnál népesebb alföldi települések közül 12-nek és 1960—1970 között is csupán 15-nek volt pozitív a vándorlási mérlege, az összes többi vándorlási veszteséget szenvedett. 90 A mezőgazdasági népesség csökkenésének ütemét és módját jelentősen befolyásolták az alföldi agrárvárosok paraszttársadalmának korábban bemutatott történelmi eredetű szerkezeti sajátosságai is. A földműveléssel, illetve a mezőgazdasági munkavállalással felhagyok és részben a lakóhelyükről is elvándorlók indítékai ugyanis jellegzetesen eltérőek voltak a parasztság egyes rétegei szerint. Az 1940-es évek végén városaink 800 ezres paraszttársadalmának még a magántulajdon volt a fő strukturáló tényezője. E struktúra fő sajátossága az volt, hogy alsó és felső rétegei, azaz az agrárproletárok és a gazdagparasztok az országos átlagot jelentősen meghaladó arányban részesedtek benne. Míg például 1949-ben országosan a mezőgazdasági népességnek csak 13,2, az Alföld 10 ezernél népesebb településeiben 17,0 %-a tartozott a mezőgazdasági munkássághoz.9i Az Alföldön belüli, alrégiónként változó arányuk különbségei elsősorban az 1945. évi földosztás sajátosságaira vezethetők vissza. A (későbbi) Bács-Kiskun megye 12 agrárvárosában például 1941-ben még az alföldi városok átlaga alatt, ellenben 1949-ben afölött volt arányuk, mert viszonylag kevesebb kiosztható föld állt rendelkezésre.92 Ezzel szemben 1949-ben a szintén csak a következő évben megszervezett SzabolcsSzatmár megye 10 ezernél népesebb településeiben pontosan fordított volt a helyzet, amit az magyaráz, hogy itt a földosztás során igénybe vett földterület jelentősen meghaladta az alföldi megyék átlagát. A paraszttársadalom másik pólusán elhelyezkedő gazdagparasztok e városokban átlagosan 4,7 %-os aránya igen jelentősen múlta felül az országos, 2,7 %-os átlagot. Arányuk különösen a Duna-Tisza közén fekvő agrárvárosokban volt magas.93 Az 1949-től felgyorsított iparosítás és az egyidejűleg folytatott tsz-esítés, 90 Az 1960. évi népszámlálás megyei kötetei és az 1970. évi népszámlálás megyei kötetei alapián. 1949. évi népszámlálás 8. 218—485. o. 1949-ben a mezőgazdasági munkások és a 0-1 kat. holdas középbirtokosok együttes száma (eltartottakkal) meghaladta a 3/4 millió f-t. SZAKÁCS 1971. 33. Q. (Táblázat). 92 1949. évi népszámlálás 8. 218-455. o.; 1941. évi népszámlálás 1. 50-143. o. 93 U.o.