Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)
IV. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM 1948-1963 - 1. A gazdasági alapfunkciók átalakulása: az iparfejlődés problémái
Mint a táblázatból látható, az iparból és az építőiparból élő népesség (keresők és eltartottjaik együtt) jelentősen növekedett és 1960-ra aránya 62 település átlagában jóval az 1/4 rész fölé került. (1960-ban a lakosság foglalkozási összetételét tekintve a megyeszékhelyek — Nyíregyháza kivételével — a legiparosodottabb alföldi települések csoportjába tartoztak. Ezt 1945 előttről örökölt fejlettségi szintjük mellett az magyarázza, hogy a központi ipartelepítésekből leginkább ezek a települések tudíak részesedét kiharcolni. A közepes népességű alföldi városok közül elsősorban a régebben iparosodottaknak, például Bajának volt átlag felett az ipari népessége. A kis lélekszámúak közül, megegyezően az évszázad első felének sajátosságaival, egyrészt a kevésbé urbanizált, de erősen proletár jellegű településekben, Jászárokszálláson, Tiszaföldváron, illetve a korábban sem agrárváros-jeliegű Kalocsán és Kisvárdán volt magas. A 10 ezer lakosnál alig nagyobb településekben ugyanakkor általában messze az átlag alatt maradt az iparból élők aránya, Túrkevén mindössze 12,7, Jánoshalmán 13,5 % volt.)™ A 10 ezernél népesebb alföldi települések ipari népességének összességében gyorsnak mondható növekedése ellenére az iparosodás nem vezetett el olyan társadalmi változáshoz, amely a századforduló tájékától lelassult városodás és városiasodás ütemét felgyorsította volna. Az ipar gazdasági súlyának növekedése ugyanis más gazdasági ágak, elsősorban a mezőgazdaság súlyos — igaz, nem végleges — visszaesésével párosultak. Emellett azok az iparágak, amelyek fejlesztésére a legjobbak lettek volna az adottságok, nemhogy fejlődtek volna, de egyenesen visszaestek. A gazdaság átalakulásában ezeknek a városoknak ebben a másfél évtizedben tehát olyan, elsősorban a nehézipar gazdasági vezető szerepéből következő feltételekhez kellett alkalmazkodniuk, amely feltételek a számukra kifejezetten hátrányosak voltak. E városok új ipari beruházásai pedig eleve egy alacsony termelékenységi szintet feltételeztek; céljuk a mezőgazdasági szektorból kilépő, nagy tömegű munkaerő lekötése volt, ezért országos összehasonlításban — néhány fontos kivételtől eltekintve — nem alakult ki korszerű gyáripar. A kezdetben „sztálini iparosítás"nak, később „szocialista iparosítás"-nak nevezett gazdasági átalakítás emberi árát?» ugyanakkor nagyon jelentős mértékben az Alföld térségének, benne az alföldi városoknak kellett megfizetniök. Gondolunk például az egyes időszakokban igen súlyos munkanélküliségre. 1960 elején az Országos Tervhivatal csak az alföldi városokban összesen 129 ezerre becsülte a „munkaerőfelesleg"-et, s ez inkább az alsó, mint felső határnak mondható, hiszen Szabolcs-Szatmár megye nagyobb településeiben bizonyosan több volt a munkanélküli ember az OT által számításba vett 28 ezernél. (Hajdú-Biharban 26, Csongrádban 23, Békésben 20, Szolnokban 17 és Bács-Kiskunban 15 ezer főnyi feleslegről beszéltek. 7 2) Gondolunk továbbá az 1950-es években e helyi társadalmak széles rétegeit sújtó szegénységre, az időszak egészében 70 I.m. 71 A szerző ezzel kapcsolatos nézeteinek részletesebb kifejtését ld.: BELÉNYI 1993/a. és BELÉNYI 1993/b. ii OT Tük. 1960. 34. d. Irányelvek a II. 5 éves terv ipartelepítési részének kidolgozásához d. n. (1960 február). Melléklet.
