Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

III. A VÁROSFEJLŐDÉS POLITIKAI FELTÉTELEINEK GYÖKERES ÁTALAKULÁSA 1948 UTÁN - 5. Településpolitikai korrekciók 1957-1963

ezekben sem beruházások nem lesznek végrehajthatók, sem pedig építési engedélyek nem lesznek kiadhatók"224 _ tették hozzá. A tanulmányterv az alföldi agrárvárosokkal sem bánt nagyvonalúbban. Ezeket a népes, általában 10 ezer lakos feletti településeket ugyan nem kívánta megszüntetni, de azokról — és ilyen legalább másfél tucat volt! —, amelyeket „regionális szerepkör nélküli mezővárosoknak"225 nevezett csak mint a mezőgazdasági termelést szervező, irányító, tehát a szerzők felfogása szerint mint nem-városi jellegű településekről beszélt. Aligha túlzás összefüggést látnunk e szemlélet és ama tény között, hogy a népességszám 1949—1960 közötti változásai alapján az ország 63 igazgatási városából a 12 „sorvadó"-nak minősített kivétel nélkül, a 9 „stagnáló" pedig egy kivétellel (tehát a 21-ből 20!) alföldi város volt.226 Ez egyben azt jelenti, hogy az Alföld 27 igazgatási városából csak hét (a megyeszékhelyek és Kalocsa) volt „fejlődő"-nek minősíthető, míg a Dunántúlon mind a 25, északon pedig a 10ből 9 és természetesen Budapest is.) A mezőgazdasági települések egyoldalú politikai megítélését, továbbá sajátosságaik lebecsülését majd csak később, az évtized derekán kezdik bírálni egyes földrajztudósok, egy sokkal reálisabb szemlélet jegyében.227 Az 1950-es évek második felében és az 1960-as évek elején készített országos és alföldi településfejlesztési tervek erősen technokratikus jellegűek voltak. Értékrendjükben a műszaki szempontok szerint mért „racionalitás" uralkodott, teljesen háttérbe szorítva a humán tényezők szerepét. A szerzők egy olyan, íróasztal mellett született eszmerendszerből indultak ki, s azt kívánták átültetni a valóságba, amely nem törődött azzal, hogy a tervezett átalakulásokért milyen árat kell fizetniök az embereknek, például akkor, amikor lakóhelyük elhagyására kényszerítik őket, százezres tömegekben. A regionális fejlesztési tervek, leszámítva egy halvány célzást,228 nem vetették fel továbbá a területi igazgatási szervezet megváltoztatásának gondolatát; elgondolásuk szerint az ország régiókra és alrégiókra osztását a 19 megyés igazgatási rendszer megtartásával kellett volna megvalósítani. Ennek okát nem ismerjük, ám szinte biztosra vehető, hogy azért jártak el így, mert nem volt politikai felhatalmazásuk a megyerendszer átszervezését kezdeményezni. Enélkül viszont a régió-alrégió-falukörzet beosztás bajosan valósulhatott volna meg, hiszen a területi irányítás megszervezéséhez a megyék szolgáltatták a legfontosabb szervezeti keretet. 1957 és 1963 között az ÉM és az OT a területfejlesztésre vonatkozó terveket anélkül készítették el, hogy abba bevonták volna a megyék, a városok és a községek vezetőit. Ha emiatt a központi és a helyi szervek között konfliktus támadt, akkor azt a „szocialista világrendszer" más országaihoz I.m. 43. 0. Regionális vizsgálat 1960. 514—515. o. BELUSZKY 1966. Tanulmányterv 1963. 17. 0.