Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

III. A VÁROSFEJLŐDÉS POLITIKAI FELTÉTELEINEK GYÖKERES ÁTALAKULÁSA 1948 UTÁN - 4. Településpolitika az új szakasz időszakában

jességgel megerősítik. 1952—1953-ban már azok a nem túl széles rétegek is szem­befordultak az MDP politikájával, amelyek 1947—1949 táján még támogatták azt: 1952 nyarán például egy zömmel agrárproletárokból alakult viharsarki termelőszö­vetkezet közgyűlésén az egyik tszcs-tag az országos és megyei vezető szervek ki­küldöttjeinek, továbbá egy rendőr jelenlétében vakmerően már azt kiáltotta: „a pártban (értsd: az MDP-ben — B. Gy.) 80 %-ban gazemberek vannak".)'43 A tűzoltó jelleg következtében azonban a gazdaságpolitikai intézkedések szá­mos vonatkozásban, így területfejlesztési szempontból is átgondolatlanok voltak. Az elvek mélyebb újragondolására majd csak menet közben fog kísérlet történni, elsősorban a jeles társadalomtudós családból származó Péter (Pikler) György révén,'44 aki ekkor a KSH élén állt, ám az elvek gyakorlati megvalósítása az újabb, 1955. márciusi belpolitikai változások miatt meg sem kezdődhetett. Egyébként a mezőgazdasági termelés megjavítására hozott számos intézkedés ellenére e gaz­dasági ág helyzete sem javult egycsapásra, legalábbis nem minden területen. i*5 Ez az idő rövidségén túl — egy tönkretett, megsarcolt mezőgazdaságot egy-másfél év alatt nem lehet rendbehozni — azzal, a kemény betartásokkal tarkított politikai harccal is összefüggött, amelyben Rákosiék, a gazdaságpolitikában elsősorban Gerő Ernő, akadályozni igyekeztek az 1953 júniusa előtti politika korrigálását. Bár szavakban, taktikai megfontolásból ők is hitet tettek a mezőgazdaság fejlesztése mellett, mint egy Gerő által Friss István számára készített 1954. tavaszi bizalmas feljegyzésben is,'46 de a gyakorlatban, támaszkodva a párt- és az államigazgatási apparátus hozzájuk hű funkcionáriusaira, akadályozták azt. Noha Nagy Imre és az őt támogatók köre — bizonyára részben ők is taktikai okokból, de nem csak abból — nyomatékosan hangsúlyozta az ország iparosításá­nak fontosságát, ezen a téren az Alföldön ekkor sem kezdődött fordulat. Holott ez az általuk 1954 októberében megfogalmazott iparosítási koncepció, amely a hazai szükségletek „reális alapján", a „tényleges lehetőségekkel" számolvai47 és nem a nehéz- és a hadiipar valóban „kalandor" jellegű fejlesztését folytatva képzelte el az iparosítást, messzemenően kedvező lett volna az alföldi városok számára. Olyan modernizációs lehetőséget kínált volna, amely elkerüli az 1948 utáni gazdaságpoli­tika tévútját, de mentes az egyoldalú újra-agrarizálódás illúziójától is. (Mintegy e 143 BML. A Békés Megyei Tanács Mezőgazdasági Osztályának ir. XXIII. 2/a. 626/1952. Az End­rődi Petőfi Tsz. 1952. augusztus 7-i rendkívüli közgyűlésének jegyzőkönyve. 144 PÉTER GY. 1984. 145 1954-ben például a tervezettnél jóval kisebb volt a mezőgazdasági export, ellenben jóval nagyobb (főleg gabonából) az import. Pl A 276. f. 61/419. Előterjesztés az 1954. évi népgazdasági terv egyes kérdéseiről. (Szálai Béla OT elnök) 1954. május 15. xw Pl A 276. f. 94/691. ö. e. Gerő Emő átirata és elemzése Friss István számára a második ötéves tervvel kapcsolatban. 1954. március 1. 147 Pl A 276. f. 60/488. ö. e. Tervezet. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének határozata népgazdaságunk helyzetéről és gazdaságpolitikai feladatainkról. Kiküld ve: 1954. október 18. Ez a Nagy Imre átmeneti politikai térnyerésének idején, az 1954 októberi központi vezetőségi ülés előkészítő anyagaként született tervezet alaptalanoknak és helyteleneknek nevezi azokat a nézeteket, amelyek az uj szakasz politikáját az iparosításról való lemondásként fogják fel. Emögött az „a téves alapgondolat húzódik meg — írják —, hogy az iparosítás csak a kohászat és a gépipar egyoldalú ... fej­lesztésével oldható meg. Ez a szemlélet azért volt téves, mert az iparosítást nem hazai erőforrásaink és szükségleteink reális alapján, hanem azoktól elszakítva, tényleges lehetőségeinkkel nem számoló túl­gyors (sic!) ütemben akarta megvalósítani."

Next

/
Oldalképek
Tartalom