Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)
III. A VÁROSFEJLŐDÉS POLITIKAI FELTÉTELEINEK GYÖKERES ÁTALAKULÁSA 1948 UTÁN - 3. Igazgatási reformtervek és a területi igazgatás módosítása
(mindkét esetben ide számítva Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyét, illetve Pest megyét.) Ezek az intézkedések hozzájárultak ahhoz, hogy az ország területi igazgatási rendszerében meglévő, már 1945 előtt is bírált aránytalanságak mérséklődjenek. A mammut-méretű Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyét felosztották a jelentősen megkisebbített Pest és az ekkor életre hívott Bács-Kiskun megye között. A kis területű, túlnyomó részben Trianon következtében megcsonkult vármegyéket (Bácsbodrog, Csanád, Hajdú, Bihar, Szabolcs, Szatmár-Bereg) viszont vagy egy ekkor létesített vármegyébe olvasztották (Bácsbodrogot Bács-Kiskunba), vagy felosztották a szomszédos megyék között (Csanádot Csongrád és Békés között), vagy egyesítették őket egymással (Hajdút Biharral és Szabolcsot Szatmár-Bereggel, utóbbi nevéből a Bereg szót elhagyva. Megjegyzendő, hogy Bihar egyidejűleg egy egész járást adott át Békésnek, Szabolcs pedig több körjegyzőséget, illetve községet részben Borsod-Abaúj-Zemplénnek, részben Hajdú-Biharnak.) A nevében Szolnokra egyszerűsödött Jász-Nagykun-Szolnok vármegye területe változott viszonylag a legkevésbé: Heves megyétől kapott meg bizonyos területeket, más kisebb módosítások mellett. A vármegyék átszervezése természetesen a székhelyeiket is érintette. 1950-től megyeszékhellyé lépett elő Kecskemét és Békéscsaba, ami nagyban hozzájárult, hogy a következő évtizedekben ez a két város alföldi összehasonlításban sikeres városfejlődési pályát tudott befutni. Az egy évtizedre Csongrád megye székhelyévé avanzsált Hódmezővásárhely sorsa viszont nem alakult ilyen szerencsésen: ezt a szerepkört éppen az Alföld számára legkritikusabb évtizedben töltötte be (1950—1960 között), s bár ekkor számára is viszonylag több jutott a központi forrásokból, azok nem voltak elégségesek a város fejlődésének dinamizálásához, majd szerepkörét át kellett adja Szegednek. Ugyanakkor az átszervezések következtében hat alföldi település: Baja, Szentes, Makó (Csongrád megye volt az egyetlen, amelynek a területén két megszűnt megyeszékhely is feküdt), 128 Gyula, Berettyóújfalu és Mátészalka elvesztette megyeszékhely-szerepkörét. Emiatt ezeknek a városoknak a helyzete a következő évtizedekben igen problematikussá vált, több szempontból a hanyatlás jeleit mutatták. Olyan történelmi pillanatban szűntek meg ugyanis megyeszékhelyek lenni, amikor a magyar településhálózat hierarchikus aláfölé rendeltségi rendszerében az igazgatási szerepkörnek mint érdekérvérnyesítési eszköznek a jelentősége megnövekedett, hiszen a maradék-elv alapján működő elosztási rendszerben az igazgatási hierarchiában magasabb besorolású, s különösen a székhely-települések (Budapesttől a járási székhelyekig) több fejlesztési forráshoz tudtak hozzájutni. Az Alföldön ennek, a térség általánosnak mondható válsága következtében jóval nagyobb volt a jelentősége, mint az iparosított régiókban. A járások területének rendezéséről 1950 májusában hozott rendelet'29 a megyerendszerhez hasonlóan csak módosította, de alapvetően nem változtatta meg a 128 Makó természetesen nem Csongrád, hanem a megszüntetett Csanád vármegyének volt a székhelye. 129 144/1950. (május 20.) M.T. sz. rendelet a járások területének rendezéséről.
