Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

III. A VÁROSFEJLŐDÉS POLITIKAI FELTÉTELEINEK GYÖKERES ÁTALAKULÁSA 1948 UTÁN - 3. Igazgatási reformtervek és a területi igazgatás módosítása

vonatkozásban a helyi hatalom, különösen a teljes bizalmatlansággal kezelt és lenézett vidéki közigazgatás maradék önállóságának felszámolását volt hivatott igazolni. Elmenvén egészen odáig, hogy kimondták: „egy felsőbb néphatóság az alsóbb ellen fegyelmit indíthat, állásából bárkit, tehát választott tagot is törvényesen elmozdíthat. "120 Ugyancsak a helyi hatalom függőségének növelését szolgálta az a javaslat és az azt követő 1948 decemberi intézkedés is, amellyel minden tisztviselőt állami tisztviselőnek minősítettek, akiket végső soron a központi hatalom nevezhet ki és hívhat vissza. 121 A helyi hatalom feletti uralom megteremtésének hasonlóképpen fontos eszköze volt a „párt vezető szerepének" mint alapelvnek a kimondása. Ez az elv és a belőle eredeztetett gyakorlat azért volt különösképpen problematikus, mert az igazgatási apparátus irányítását kiemelte a törvényes szabályozás kereteiből, és egy részletes, minden állampolgár által megismerhető, írásban lefektetett szabályok nélkül működő politikai szervezet (párt) döntéseinek vetette alá. Ami a két világháború közötti időszakhoz képest is nagy visszalépést jelentett a magyar közigazgatásban. A helyi hatalom függésének kiépítése, végül, gazdasági önállóságának felszámolásával vált teljessé. Az 1948-ban bevezetett közületi gazdálkodás központi irányítás alá helyezését bevallottan olyan „politikai fegyver "nek tekintették, amelyet a központi hatalom a községekkel és városokkal szemben alkalmaz. Es hozzátehetjük: a gazdasági ellenőrzésnek ez a formája igen hatékony fegyvernek bizonyult, hiszen ekkortól minden közületi vagyont „államvagyon"-nak tekintettek. Ráadáaul a községek költségvetés-készítési jogát is erősen megnyirbálták olymódon, hogy a községi beruházások költségvetési tervének elkészítését a községek helyett a járásokra bízták, ám azok is kötelesek voltak felsőbb szinten jóváhagyatni azt. 122 1949-től az MDP illetékesei a helyi-területi igazgatás legfontosabb láncszemének a (vár)megyéket tekintették. Ezért az ország igazgatási szervezetében 1950-ben végrehajtott változtatások csupán e szervezeti keretek ésszerűsítésére és nem megszüntetésére irányultak. Azt, hogy az MDP hátat fordított az átfogó igazgatási reform gondolatának és beérte a (vár)megyerendszer módosításával, egyebek között takarékossági szempontokkal próbálták indokolni. Ez az érvelés azonban igencsak gyenge lábakon állt, hiszen a hatalom két kézzel szórta a pénzt egy minden korábbinál nagyobb és bürokratikusabb államigazgatási rendszer kiépítésére. (Más összefüggésben már említettük a minisztériumok számának nagyarányú emelését, amihez itt azt tehetjük hozzá, hogy az MDP központi és helyi apparátusának kiépítésével lényegében megkettőzték az irányítási rendszert.) 123 Az okot sokkal inkább abban kell keresnünk, hogy a magyar történelemben páratlan mértékű centralizáció végrehajtására a korrigált vármegyerendszer mint szervezeti keret éppen a megyék nagyságánál fogva volt alkalmas. Azok ugyanis 120 U.o. 121 1948. évi LI. törvény (december 7.) 122 A közigazgatási reform alapelvei I.h. 123 A pártapparátus kiépítésére ld.: T. VARGA 1988.