Blazovich László - Géczi Lajos: A Telegdiek pere 1568-1572 - Dél-Alföldi évszázadok 6. (Szeged, 1995)

BEVEZETŐ

előzetes bizonyítás joga a felperesé lett, a végbizonyításé pedig általában az alperesé. Alperes esküvel vagy bírósági párbajjal tisztázhatta magát a vád alól. A középkori eljárásjogban az előbbi volt a gyakori. Az eskü a perbeli állításnak vagy tagadásnak az istenségre való hivatkozással tett erősítése. Múltja az emberiség őskorába vezethető vissza. Számos példáját láthatjuk az ókorból és az egyes népek korai történetéből. 12 A magyar történelemből ismert vérszerződés is azt mutatja, hogy az esküt ismerték elődeink is. A népi hiedelemvilágból egyházi közvetítéssel került a középkori eljárásjogba, ahol a korszak végéig használatos volt. Ha a per bizonyítási szakaszában az alperes a saját igazát bizonyító tudománylevelet mutatott fel, illetve az általa felkínált köztudományt a felperes elutasította, vagy netalán párbajt ajánlott fel, amit a felperes nem fogadott el, (a vád alól) tisztító esküjét könnyítette, azaz kevesebb személlyel kellett esküdnie. Ha azonban a felperesnek sikerült jobban a bizonyítás, például a köztudomány vagy a közgyűlésen vett tudomány határozottan az ő állítását igazolta, ő kapta meg az esküt. Ez esetben fejre való esküről, főesküről beszélünk. A tisztító és a fejre való eskü mellett a földre való esküvés volt gyakori a középkori perjogban, amelyet a földhatárok pontos kijelölésekor vettek ki attól a féltől, amelyik elnyerte letevésének jogát. 13 A bizonyítást eldöntő ítélet, mint említettük, a per során hozott legfontosabb ítélet volt. Miután a bizonyítást: az esküt vagy a bírósági párbajt végbevitték, és erről korábban a poroszló majd pedig az illetékes hiteles hely jelentést tett, a bíró meghozta a végítéletet, amely felmentő vagy elmarasztaló lehetett. Ha a per során minden bizonyítható volt okmányokkal, a bíró csak végítélet hozott, nem volt szükség bizonyítást elrendelő ítéletre. A végítélet után az írásbeliség fejlődésével az ítéletet írásba foglalták, ezt III. Béla király rendelt el 1181 -ben. w Az ítélettel szerzett jog érvényesítése, az ítélet végrehajtása csak a bűn- és adóssági perek esetében tartozik a perjog körébe. Más esetekben a jog érvényesítése iktatással, osztállyal, birtokba visszahelyezéssel járt együtt, amelyek nincsenek szoros összefüggésben a perjoggal. A végrehajtást a vesztes személyen a győztes fél eszközölte, előbb azonban egyezkedésre volt lehetőség. A vagyonvesztési ítéleteknél a bírót kétharmad, a győztes felet egyharmad rész illette, amelyet az arra jogosultaknak meg lehetett váltani. Peregyezségről, amely általában nem a bíró előtt történt, a per minden szakaszában lehetett tárgyalni. A perorvoslatot a korábbi időszakban nem ismerte a magyar perjog, annak formái (perletétel, ügyvédszó visszavonása, 12 Az esküre ld. HRG I. Berlin 1971., 861-863. (A. ERLER), 863-866. (U. KORNBLUM), 866—870. (G. DILCHER). A bírósági párbaj történetére ld. HEINZ HOLZHAUER: Der gerichtliche Zweikampf. In: Emlékkönyv Dr. Cseka Ervin egyetemi tanár születésének 70. és oktatói munkásságának 25. évfordulójára. Szeged. 1992. 201—218. 13 HAJNK IMRE 1899. 276-277., 311-316. 14 Uo. 397.