Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - I. KÖTET

felhozni annak megbizonyítására, mennyi ínséget, üldözéseket, öldökléseket okozott már nemzetünknek, a papi elhatalmazás és uralkodás, a szeretet és alázatosság legszebb példájától, Megváltónk követésétől való eltávozás. Szükséges volt ennek a mi reformált vallásunkban határt vetni, valamint az evangyéliomi tudományoktól eltérő vélekedéseknek is. — De más részről az is igaz, hogy veszedelmes következéseket vonna maga után, ha a vallás dolga egyedül csak a világiakra hagyatna, és ha ezek által az egyházi és tanítói hivatalbéliek elnyomattatnának, és azoknak szólás és ítéletbeli szabadságok meggátoltatna, s illő tekintetek lealacsonyíttatna. Mint a testnek a lélekkel, oly szükséges egyezségben lenni a világiaknak az egyháziakkal, ha a közjó előmozdításában hasznos eszközök akarnak lenni, hogy így az Isten nevében szólók, szenteljék és határok közt tartsák a hatalmasabbakat, ezek pedig gyámolítsák amazokat. Non omnia possumus omnes,

1 amit egyik nem tud, tudja a másik, amit egyik véghez nem vihet, véghez viheti a másik, az egyesült erő sokat tehet. Félretévén tehát minden hivatalbeli megkülönböztetésen, időkoron épülni szokott hiúságot, gőgöt, rangkórságot, mely a szíves barátságnak s bizalomnak mérge, s az éretlen észnek nyilvánítója, a kölcsönös szeretet, egymás megbecsülése, s kímélése által, munkáljuk jó lélekkel a közjót, s ez által is édesítsük meg ezen különben is sok bajjal járó tenyérnyi élet sokszor előkerülő keserűségeit, mert ide is illik ama szent mondás: „Ott parancsol az Isten áldást és életet, ahol az atyafiak békességben élnek" Távol légyen mindazáltal, mintha ezekkel hivatalunk tekintetének feltartására szükséges szokásoknak ócsárlására céloznék. Mindennek helye és ideje vagyon. — Valamint a beszédben, úgy magunk viselésében is alkalmaztatni kell magunkat a körülállásokhoz. Másként kell magunkat viselni a halottas, másként a lakodalmas házaknál, másként ezen szent gyűlésünkben, másként barátságos társalkodásainkban. — Helyes dolog p. o. az, hogy mi itten hivatalunk díszesebb öltözetében szoktunk megjelenni, nem azért hogy palástunk vagy kardunk által becsületet varázsoljunk, hanem hogy ezek által is figyelmeztessünk hivatalunkhoz illő magunk viselésére, s mások is ehhez képest nézzenek bennünket. — Különben ha valaki talpig aranyba öltözne is, de az ékes öltözet alatt csípő csalánt, kötölözködő bojtorjánt, mások kisebbítésére hajló kevély szívet rejteget, a szép ruha néki becsületet nem adhat. Azon legyünk ezért, hogy ne a hivatal és öltözet, hanem cselekedeteink tegyenek bennünket tiszteletesekké, tekintetesekké. Mind szó, mind írásbeli előadásainkban kövessük az egyenességet, s nemzeti nyelvünk természeti díszét, az érthetőséget ide is alkalmaztatván Quintilianusnak ama mondását: „Sermo legisJatoris sit purus, planus, non ut intelligatur, sed ut non possit omnino non intelligi"

2 Tudjuk, hogy az igazság kikeresésére szinte oly szükségesek az ellentmondások kifogások,mint az elismert jónak helybe hagyása, de aki az ellentmondásokat,