Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - IV. KÖTET

kára küldessenek, onnan pedig adassanak katonáknak, mikor a katona fogdosás ideje eljön. Csak Vértesinek volt az a szerencséje, hogy kiszökhetett Burkusországba, és ott jeles vitéz ember lett. Emlékezetet érdemel, hogy midőn a 7 esztendős háborúban a burkus és császári seregek egymás mellett táboroznának a burkusok közül egy éltes huszár többször kijött és hívta magyar nyelven a magyarokat egy szál kardra, nevezetesen személyesen hívott egy magát hánytató és legényétől kísért német katona kapitányt, de a kapitánynak ehhez kedve nem volt, hanem a véle lévő katonája kérte a kapitányt, hogy engedje meg néki a burkussal való megmérkőzést. A kapitány megengedte, de az ezzel való viadalra nem lévén kedve a vén burkusnak, így szóla hozzá: „Te fattyú, én tégedet nem hívtalak, gyermeki idődnek köszönd, mert különben megemlegettetném veled a szentandrási bíró korbácsát." Melyre az ifjú így felel: „Én is a szentandrási bírónak a fia vagyok." így az apa és a fiú egymást elesmervén, közelebb mentek egymáshoz, és azután a császári táborhoz mentek, ahol így szól a vén burkus: "Szedte-vették, nincs köztetek katona, egy volt, az is az én fiam, ezt se hagyom köztetek." Ezzel mind a ketten elnyargaltak a burkusok közé, s végképpen odamaradtak. 1739-ben volt a guga halál. A hónok alatt, vagy ágyékokon támadt az embereknek valami mérges kelés, ha kifakadt meggyógyultak, ha nem, megholtak. Támadtak a testeken valami patécsforma veres kékes foltak, ezek kevés időre megfeketedtek, és a csontig bérothadt a test, és megholtak, de ha a házi békákat megszárítván porrátörték, hozzá rozslisztet, tömjént elegyítvén, ezt vizelettel felhígították, és ezzel mindjárt a nyavalya kezdetében a testet bekenték, a beteg kevés napra meggyógyult. E mi vidékünkben közel egynegyed részét elpusztította, orvos nem volt, a helységek bezáródtak, papjaikkal, elöljáróikkal együtt rakásra haltak. 1742-ben december 24-én a Carolina Resolutiot Mária Therézia királynénk az acatholikusoknak sok panaszát hallván, akarván azok eránt anyai kegyességét megmutatni, és őket minden igazságtalanságoktól megoltalmazni, kegyelmesen confirmálta, és hogy mindenek magokat ehhez szabják ex speciali benignissimo iussu publicaltatni

1%% rendelte: — ennélfogva e mi tractusunk is gyűlést tartott Szentesen, de a következett: 1743. esztendőben újra megtiltatott a gyűlések tartása. 1748. júliusban jöttek vidékünkbe a sáskák, és 1750. augusztusban mentek el. Jöttek napnyugot felől, kergették őket kolompokkal, korbáccsal, lármával egyik határtól másikba, de ahol letelepedtek onnan nehéz volt felverni, megemésztettek mindent, télen által a tojásaikat szedték, és azután megégették. Azóta is 1820-ban Erdély felől jöttek bé sáskák Szathmár és Bihar vármegyékben, de tovább nem terjeszkedtek, visszamentek. A sertések leghatalmasabb pusztítóik voltak, híztak rajtok. 1753-ban ismét felzendítették vidékünk lakosit Törő Pál, Pető Ferenc, Bujdosó