Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - IV. KÖTET

György és Bot János. Vásárhelyi lakos Sipos Mihályra bízódik, hogy Halason is szedjen társakat. Oda menvén elsőben a vendégfogadóst Herpai Mihályt próbálja meg. Ez jelentést tesz a város bírájának, Ágoston Istvánnak, és a kun kapitánynak Boros Mihálynak. Elfogatják Sipost, írnak felőle Vásárhelyre, ahonnan ezt a választ veszik, hogy ott nincs semmi nyoma a zendülésnek, Sipos hát elbocsátódik. Azonban a következett 1754-ben kiüt a támadás. Herpai Ágoston és Boros tömlöcbe tétettek, de ártatlanságok világosságra jővén elbocsátanak, és Herpai aranylánccal és nemességgel ajándékoztatik meg Mária Theréziától, aki is katona lett, és mint kapitány úgy jött Halasra, és 28 esztendeig volt kun kapitány, megholt 1783-ban. Bujdosónak Budán, Petőnek Vásárhelyen, Törőnek Túron fejek vétettek. Hatan, hat esztendeig való sáncmunkára sententiáztattak Pétervárába, 54-en pedig katonának adódtak, így lett vége a Törő zendülésének. Az a halom melyen feje vétetett most is Törő halmának neveztetik a túri határban. 1756. augusztusban kiütvén a II. Fridrik prussus királlyal való háború, mely 1757-ben egymástérő véres csatákkal, pár nélkül való emberkárral 7 esztendeig folytatódott. Jónak látta a ministerium és a clerus a protestáns magyarok eránt, nehogy a vélek egy vallású ellenséges királyhoz álljanak, egy kis kedvezéssel lenni. De mihelyt békesség kezdett lenni, a szorult állapotban tett szép ajánlások elmaradtak. A Carolina Resolutio szerént systemaba vett, hitünk sorsosinak rontások, pusztítások ezer méltatlanságokkal való illettetések újra folytatódtak. Micsoda okoknál fogva követték el ezeket, legjobban fel lehet venni prímás és boldog emlékezetű Mária Therézia király asszonyunk gyóntatójának Barkóczi Ferencnek azon feleletéből, melyet 1763. április 20-án és így a prussussal volt 7 esztendei háború után való pacificatiót követett esztendőben, örömkönnyek közt nyújtott bé, a Felséges királyasszonynak, amikor az a húsvéti gyónás előtt afelől tudakozódott tőle, hogy vajon a kathólika vallás javára, nem tett ő kevesebbet, nem volt-é restebb, mint kellett volna, és amit elmulasztott, hogy kellene ezt kipótolni? Erre azt feleli, hogy azoknak az új eretnekeknek (az augusztai és helvécziai confessiójuaknak), kik a feljebbi zűrzavaros időkben minden háborúnak okai voltak, megszorításokra nézve kevés, kiirtásokra semmi nem tevődött, kellett volna pedig, mert 1. Nagy bűn, sőt minden bűnöknek fundamentoma a haeresis. 2. A kenyér kárpitja alatt lakó Jézust nem tisztelik, és hogy mi ezt cselekeszszük bálványimádóknak mondanak iskoláikban, templomaikban. 3. Isten előtt senki hit nélkül kedves nem lehet. Egy pedig az Ur, egy a hit, egy a keresztség, aki nem igyekszik arra, hogy mindenek egy hitre térjenek, nem szereti felebarátját. Mentik magokat a kathólikusok a protestánsok üldözések ellen ezekkel: a) Az esküvést az ellenségre nézve is meg kell tartani, megesküszik a király, hogy azoknak szabadságokat megtartja, meg kell ezt tartani.