Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)
KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - III. KÖTET
vacsoráját szolgáltatott bennek egy prédikátor. Kapósok lévén hát a prédikátorok ekkor, egy papot 6 felé is hívtak lelkipásztornak — melyből következett, hogy egy pap sokszor oly sok ekklésiáknak prédikátorságát felvállalta, hogy nem volt elégséges azoknak illendő módon megfelelni, más pedig az, hogy ha a kisebb jövedelmű ekklésiából meghívták a papot nagyobb jövedelmű ekklésiába, időközben is odahagyta amazt. — Ezért hozódott a gönci synodusban 1566-ban a 8. canon: Nemo impar onus, sui tantum ventris, et non aedificationis gratia suscipiat in docendo, hoc est: ne simul 7—8 pagis aut oppidis praedicet" — megengedődött mindazáltal propter inopiam minist rorum, M hogy egy pap három ekklésiában szolgáljon, Herczegszőlősön 1567-ben tartott synodus canonában. — Ugyanezen synodus 19. canonában tiítódott, hogy az esztendő vége előtt senki az ekklésiát el ne hagyja, akkor is az esperesének tudtával s megegyezésével menjen más ekklésiába, ennek testimoniuma nélkül, melyet a Dioecesis pecsétje alatt kellett kiadni, nem szabad volt senkit prédikátornak felfogadni. — Amely ekklésia új prédikátornak ordinatiójára költött, tartozott az 2—3 esztendeig ott szolgálni, és ha elébb más helyre ment, a reá tett költséget kifizetni, az 1623. esztendőben Tasnádon tartott synodus szerént. Hogy hát az ekklésia prédikátor nélkül ne maradjon, előre megmarasztották, vagyis inkább újonnan meghívták jó előre prédikátoraikat, melyet ha önként nem cselekedte, egy hónappal előre kellett a papnak a nép elöljáróinak tudtokra adni, hogy az ő esztendejének vége közelget. Ha hát ezen jelentés után két hétig nem marasztották, akkor ezt a pap jelentette az esperesnek, és őtet más helyre rendelte az 1647. esztendei szathmárnémeti synodus végzése szerént. — Hanem azután szaporodván a papok száma visszaéltek ezzel a népek. Mint a bérest karácsony tájban úgy a papokat is marasztották vagy elbocsátották az utcákon vagy templom kerítésben összegyűlt nép által, hol a goromba emberek sok embertelenséget követtek el a lelkipásztorokon a szenthivatalnak kisebbítésére, és annak hasznának rontására és ez az illetlen szokás gyakorlódott e mi tractusunkban is 1792-ig, midőn a superintendentia ezt a végzést hozta, hogy a marasztást az ekklésiai elöljárók vigyék véghez, vagy ha az nem lehet, ne az utcán, hanem a parochialis háznál essék az meg illendőséggel. Végre pedig 1815-ben ez a szokás, mint amely ekklésiai canonainkban nem fundálódik, eltöröltetett.
