Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

II. Királyi biztosként Délvidéken - 4. A bácsi védvonal megszervezésének körülményei

gossá tette a magyarok előtt, hogy már olyan erővel állnak szemben, amely egyelőre kilátástalanná teheti az ostromot. Ágyúik — írja Török Gábor — jók, messzehordók, mögöttük a magyaroké elmarad tűzerőben. Élelmet és sokszor municót a szomszéd falvak szerb lakosaitól kapnak (a példaként említett adai görögkeleti esperesnél négyszáz töltést találtak).

325 A szerviánusok elleni küzdelem 1848 júniusában—júliusában még esetleges volt, a törvényhatóságok és kormánybiztosok egyelőre tehetetleneknek bizonyultak. Bács-Bodrog vármegye bizottmánya sem tudott okosabbat ajánlani Knézy alispánnak, hogy „... a csend és rend helyre állítása és jövendőbéli fenntartása iránt, tellyes hatalommal és erélyesen intézkedjék".

326 A torontáli megyebizottság „... a Servianusoknak az alsó részről gyakran történni szokott átjárásuk megakadályoztatására" a császári-királyi sorkatonaság parancsnokától kért intézkedést.

327 A korabeli leírások nem szűkölködnek rémséges részletekben az erőszakoskodás, véres kegyetlenkedések ecsetelésében. „E szerb csapat — írta Knézy Antal — a megye több községeibe megjelenvén alacsony lazításaiknak csaknem mindég véres következményei maradnak".

328 A rémtörténetek egy része azonban csak hallomásból ismertek, másod- vagy harmadkézből származó értesülések. A megyék felelős vezetői tiszai hajósoktól, kereskedőktől, fuvarosoktól, a táborokból megszökött menekülőktől kapják információikat — nemegyszer felnagyított változatban. Egy Alibunárból Uzdinba fuvarozó kocsis beszélte — az uzdini jegyző levele szerint —, „... hogy lejebb Versetz táján borzasztó Istentelenségeket követnek el asszonyokkal-lányokkal — elöl hátul töltvén ki rajtuk baromi ösztönüket". A szerviánusok elől ott még a szerbek is menekítik családjaikat.

329 Nem tartjuk kizártnak, hogy — mint minden háborúban — itt is volt erőszak, itt is szabadjára engedték a résztvevők ösztöneiket. Csupán az ilyen panaszkodó, vagy éppen ellenállásra felhívó leírásokkal kell csínján bánnunk — ha valós információkhoz akarunk jutni. A Torontál megyei bizottmány július 3-án tartott ülése a fo- és alszolgabíráknak meghagyja, hogy „... a veszedelem fontosságát és közel voltát terjesszék elő' minden magyar, német és oláh községekben, ... véreinken elkövetett pusztítást élénk színekkel fessék", ezzel a védelem célszerűségéről még jobban győzzék meg őket.

330 Még valamit: az ellenfél — propagandájában — ugyanilyen felnagyított híreket röpített világgá a magyarok tetteiről... A jelek, s bizonyos források tanúsága szerint a hazai és a fejedelemségi szerbek viszonya, kapcsolata sem volt felhőtlen. Már Jovan Teodorovic törökbecsei kereskedő vallomásából kitűnik, hogy Zsablyán Őrszolgálatot teljesítő szerbeket és szerviánusokat különválasztották: a Strázsaháznál szerviánusok külön, vég vidékiek szinte külön".

331 Egy másik, Torontál megyei jelentés szerint a perlászi táborban levők közül sokan haza szeretnének menni, de a szerviánusok jelenléte ezt megakadályozza. Mégpedig azért, mert a „Serbianusok imponálnak nekik", másrészt azok Őket „... a dus bánság állítólagos kincsei foglalásával kecsegtetik". A határőrök — amint ezt a tisztviselői jelentés is jelzi — „... szerbianus vendégeiktől szívessen megválnának, de azok szét menni nem fognak előbb, míg széjjel nem verettnek".

332 E szervianus különítmények társadalmi összetétele is vegyes volt. Nem kevesen a rablás, a könnyű zsák-