Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
II. Királyi biztosként Délvidéken - 4. A bácsi védvonal megszervezésének körülményei
a magyarországi szerb mozgalom autentikus voltának tagadása, 309 hanem a jugoszláv állameszme előrevetítése. Nem tudjuk, mennyi a diplomáciai számítás Garasanin 1849 júniusában Andrássy Gyula grófnak tett kijelentésében, miszerint a szerbiai önkénteseknek csak azért engedte meg az említett akciót, mert így akarta a délvidéki szerbeket megakadályozni abban, hogy az oroszoktól kérjenek segítséget. Radenié szerint — aki meggyőzőnek és megnyugtatónak tartja Garasanin érvelését — a szerb fejedelemség helyzete a magyarországi szerb—magyar ellentétek első szakaszában rendkívül kényes volt. Veszély fenyegette az új Magyarország, a régi Ausztria, a hűbéri fennhatóságot gyakorló Porta felől éppúgy, mint a távoli, de rendkívül érdekelt és befolyásos Oroszország részéről. 310 Ügy tűnik, hogy a törökökkel, az osztrákokkal és oroszokkal a szerbek nem mertek ujjat húzni, maradt a forradalmi, a kibontakozás útját kereső Magyarország. Hogy miért volt olyan veszélyes — az expanzióra egyáltalán nem gondoló — Magyarország? Folytassuk tovább Radenic gondolatmenetét: az 1843 óta hatalmon levő Karadjordjevic fejedelem rendszerét az elűzött Obrenovicok részéről, Magyarország felől fenyegette a legnagyobb veszély, mivel a karlócai fó'odbor befolyásos tagjai, a szerb mozgalom számos részvevője (például Jovan Stankovic titkár, Kosta Bogdanovic, Stevan Petrovic, Jakov Zivankovic) az Obrenovicok hívének vallotta magát. 311 így lesz a szerviánus katonai akció külpolitikai tényezőből szerb belpolitikai faktorrá. Kétségtelen, hogy az 1839-ben száműzött Milos Obrenovic fejedelmet a bécsi forradalom kitörése, a délvidéki szerbek felkelése — a szerbiai belpolitikai tényezők mellett — arra késztette, hogy megkísérelje a trón visszaszerzését. Ő maga Zágrábba utazott, fiát, Mihályt (Mihailó) viszont Újvidékre küldte, amivel nem kis nyugtalanságot váltott ki a Száván túli kormányból. Belgrádból Milos likvidálását, Mihailó letartóztatását követelték, Aleksandar Karadjordjevic fejedelem a határt 16 ezer katonával záratta el; Hrabovszky ugyanezt tette a Szerémség felől. Mihailó Obrenovic május 27-én érkezett Újvidékre. Egy nappal előtte Djordje Stratimirovic értesítette a szerb fejedelmet a fejleményekről, 27-én pedig arra tett ígéretet, hogy Mihailó Obrenovicot figyelteti, s ha veszélyessé válna, azonnal elfogatja. Stratimirovic és Obrenovic más ellenfelei a magyar-barátság vádját hozták fel ellene. Garasanin nem is maradt hálátlan: „... viszont mi a velünk egyvérű délmagyarországi szerb testvéreink ügyét... magunkénak tekintjük és semmiféle erkölcsi vagy anyagi áldozattól sem riadunk vissza önöket lehetőleg támogatni a közös cél érdekében". 312 Itt kapcsolódik össze a két ügy: május 28-án Stratimirovic — ismét Obrenovicék ellen foglalva állást — segítséget kér a szerb fejedelemségtől. Feloldásra vár a leírtak után az az ellentmondás, amit a Csernovits Péter iratainak Kivonatából vett idézetben fedezhetünk fel: „... azt felelik — mármint a szerviánusok —, hogy a jelenleg Újvidéken tartózkodó Mihály Herczeg tiszteletére jöttek". (Az most másodrangú kérdés, hogy már május 30-án Mihailó Zágrábot érintve a stájerországi Rohitschba utazott.) A szerbiai önkénteseket — amennyiben akceptáljuk a jugoszláv történetírás álláspontját — éppen az Obrenovié-ellenes politikai erők mozgatták. De annyi diplomáciai érzékkel meg lehettek áldva, hogy Magyarországon ne Karadjordjevic híveinek tüntessék fel magukat, hanem — a taktikai okokból egyelőre magyarbarátként
