Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

II. Királyi biztosként Délvidéken - 3. Csernovits Péter és a Délvidéken állomásozó katonaság kapcsolata

találtatnának, kiknek békés jellemük nem egészen ismeretes... a fegyverek azonnal visszavétessenek" (5. pont). Márpedig ennek elmulasztása — mint azt később látni fogjuk, szomorú következményekkel járt. Végül Csernovits Péter a város lakosainak megtiltotta, hogy „... a lázongókat eleséggel, fegyverrel, s egyebekkel segíteni" merjék. A tanács csak csodálkozását fejezhette ki: nincs tudomásuk arról, hogy „... kebelbéli Polgárok és Adózók" bármi lázadónak bármilyen segítséget vagy eleséget nyújtottak volna (9. pont). A királyi biztos utasításai ellenére kinyilvánították: a követválasztást mégis meg fogják tartani (a következményre a június 26-i eseményeknél még visszatérünk); fegyveres akció ide, felkelők táborainak közelsége oda, népgyűléseket azért is tartani fognak, mivel „... nyilvános népgyűlések eme alkotmányos országban mindenütt szabadon divatozván és azért e helyütt sem tiltathatván el". A jelek szerint a katonai megoldást illetően a magyar kormányban sem lehetett azonos álláspont, hisz Szemere Bertalan belügyminiszter éppen az ütközetet megelőző napon írta Csernovitsnak: „Győznünk kellene, de csatát ne kezdjünk .. - Béke minden áron, ha az ár csak pénzbe és hivatalba kerül. Különben ha népiség fellázad ellenünk, Isten ám virrasszon sorsunk felett".

253 Pontosabban : Szemere azt tartotta volna számunkra kedvezőnek, ha a szerb felkelők kezdik el a fegyveres akciót, de amelyben a magyar fél maradna felül. (E levél írásakor már kezében lehetett Csernovits június 8-án írt figyelmeztetése: „A katonai erő csekélysége miatt eroveli kísérlet nem tanácsos."

254

) Az intelem azonban elkésett. Csernovits június 15-én Pesten kapta kézhez Institoris jelentését az ütközet kezdetéről. A levélben írottakat akkor és ott ellenőrizni nem tudta, ezért így küldte át a belügyminiszternek e sorok kíséretében: „Az ide másolatba fektetett tudósításból át láthatja Minister Ur, miszerént a Kárloviczon és Csajkás Kerület szélén öszve gyűlt lázadókkal a harc nyíltan meg kezdetett". Ezért — „... ha a Haza-megtartása a Kormány szivén fekszik" — minden mozdítható katonai erőt indítsanak útnak, s haladéktalanul gondoskodjanak elegendő ágyúról és pénzről.

255 Széchenyi István június 14-én szerzett tudomást a karlócai ütközetrőlCsernovics azt a hírt hozza, hogy Hrabovszky megtámadta és felgyújtotta Karlócát... Ez az okos, számító ember! Isten csodája, ha ennek jó következményei lennének".

256 Maga Csernovits június 15-én este 8 órakor gőzhajón elindult Péterváradra, ahová 17-én hajnali 2 órakor érkezett meg. Június 18-án — miután tájékozódott a Karlócán és Újvidéken történtekről — az események megítélése szempontjából fontos levelet írt Szemere belügyminiszternek. Abban először is a veszteségekről szállongó hírek hamis voltát bizonyítja be: nem igaz az, hogy az érsek (patriarcha) palotáját, templomát ágyúzták; az sem, hogy a péterváradi katonaság bombákkal felgyújtotta volna a várost. Karlóca pusztulásáról terjesztett állításokból csak annyi felel meg a valóságnak, hogy a peremkerületek néhány háza csakugyan lángra lobbant, s csak az iskola falát szakította be az ágyúgolyó. Az is álhír volt, hogy 300 felkelő szerb halt volna meg, „... hiteles tanúk bizonyítása után írhatom, miszerént nem több, mint csak 16 esett el" — olvasható a belügyminiszternek szóló levélben.

257 Hrabovszky — a kormánybiztost meg sem várva, véleményét ki