Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

II. Királyi biztosként Délvidéken - 3. Csernovits Péter és a Délvidéken állomásozó katonaság kapcsolata

sem kérve — a fogságba esett és lefegyverzett felkelőket, Nugent báni biztos közbenjárására, szabadon engedte. A karlócai központi választmány Hrabovszkyhoz intézett levelében ünnepélyesen kijelentette ugyan, hogy ők nem az uralkodó ellen, hanem „... ő felsége jóvoltának előmozdítása tekintetében állottak fegyverbe",

258 a június 13-án kibocsátott felhívásuk azonban már egészen más indítékról, egészen más hangnemben szól. Szerintük a péterváradi sereg azért vonult — a „megvesztegetett" Hrabovszky parancsára — Karlóca ellen, hogy a szerbek nemzetiségét, nyelvét és hitvallását a „világtörténetből" kiirtsák. Ennek meghiúsítása érdekében fegyverbe hívnak minden fiatalt és öreget, minden gazdagot és szegényt, hogy „... szent jogainkért ellenségeinkkel szemben ellenállhassunk és az úgynevezett magyar királyság erődjei, városai és falvainak romjain nemzetiségünket fölépíthessük és századokra biztosíthassuk".

259 Itt már szó sincs „őfelsége jóvoltának előmozdításáról", de megfogalmazódik elszakadási szándékuk. Arra is vannak adatok, hogy — igaz, távollétükben — a katonai akció kezdeményezői felett is ítélkeztek Karlócán: „Hrabovszkyra, adjutánsára és reám tegnap a Comité halálos ítéletét kimondotta" — írta június 14-i levelében Institoris.

260 De nem hagyták érintetlenül a bekövetkezett események a karlócai odbort sem. A bizottság tagjai közül — az erőszakos fordulattól talán elrettenve — többen lemondtak, s hogy a létszám úgy ahogy teljes legyen, új jelölteket vett fel a választmányi skupstina a főodborba a hírhedt Djordje Radak, valamint Teofil Domic, Stevan Petrovic személyében.

261 Csernovits Péterre nem várt más, mint levonni a szükséges következtetéseket a sikeresnek egyáltalán nem mondható katonai vállalkozásból. Mint láttuk, kezdetben Ő sem zárkózott el a radikálisabb, a fegyveres megoldástól. Viszont még a karlócai ütközet előtt felismerte, hogy mindehhez nem elég a puszta szándék, kivitelezéséhez olyan katonai erő kellene, amilyennel ő nem rendelkezett. Ezt láttuk a június 8-án Szemerének írt levelében. Hasonlóképp írt június 9-én Batthyány Lajos miniszterelnöknek: „... ha azon katonai erőt, mellyel N. Kikindáról ide rendeltem, helyben találtam volna, egy hatályosb demonstrációval kezdetben ezen zendülést szétoszlatni sikerülhetett volna".

262 Feltételezhető az is, hogy a királyi biztos — éppen a fegyveres összecsapás elkerülhetetlenségét látva, de azzal egyet nem értve — szándékosan hagyta el a veszélyes körzetet, s utazott Pestre. Pontosabban: nem a véletlen műve, hogy pesti útját éppen ezekre a napokra időzítette. Maga a főhadparancsnok, Hrabovszky sem tanúsított egyértelmű magatartást. Az idős főtiszt, mint egyszerű régi, és Ferenc császár által kedvelt katona, „... előbbi bilincseiből oly hamar kibontakozni nem bírt, hogy az egyre járó ibis redibis

263-féle bécsi parancsok zavarba ne hozták volna az Ő fejét szintúgy, mint más egészséges fejeket" — írta róla emlékirataiban Mészáros Lázár.

264 Ő Béccsel, majd Innsbruckkal állt levelezésben, s a magyar minisztérium tanácsait, utasításait „gyakran csípős szemrehányásokkal" fogadta. Degré Alajos jegyezte fel az egyik — véleményünk szerint a szituációt jól jellemző — kijelentését: „Én mint magyar fogom tudni kötelességemet, s teljesítendem is, de mint katona ehhez őfelsége a király egyenes jóváhagyását várom".

265 Még valamit nem hagyhatunk számításon kívül: Hrabovszky helyzete