Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

II. Királyi biztosként Délvidéken - 3. Csernovits Péter és a Délvidéken állomásozó katonaság kapcsolata

vást bocsátott ki, melynek két megállapítása érdemel figyelmet. Aszerint ugyanis a péterváradi katonaság „hadicsellel" nyomult Karlóca alá, s „... ezen váratlan eset következtében" a parancsnokait vesztett szerbek a völgyekben szétszéledtek.

241 Márpedig mindez nem így történt volna, ha Stratimirovicék valóban tudtak a készülő' támadásról.) A karlócai ütközet híre futótűzként terjedt a környéken. Az Újvidéken 1848. június 12-én reggel 8 órakor tartott közgyűlésen Radivoj Stratimirovié főkapitány azt jelentette, hogy „... e városi népesség a Kárloviczon — a mint hallik — mai reggeltől fogva a jelenig tartó álgyudurranások és bizonyos ütközet miatt nagyon nyugtalanítatott, és elrémült". Ezért a közgyűléstől „célszerű intézkedések" megtételét kéri.

242 A város hangulatára utal Knézy Antal alispán körlevele is, melyet az ütközet másnapján küldött szét, és amely szerint Újvidék lakossága legnagyobb rendben, de egyszersmind félelemben és feszültségben van.

243 A városi magisztrátus (a közgyűlési jegyzőkönyv 2445. számú bejegyzése szerint) a következő' intézkedésekkel kívánta elejét venni annak, hogy pánik legyen úrrá a városon: Radivoj Stratimirovic főkapitányt és Petar Dozic tanácsnokot a város úgynevezett „Almássi tájára", Daum Benedeket a város magyar részére küldte, hogy a felkért lelkészekkel a „kebelbéli lakosok nyugtalanított kedélyeit" lecsillapítsák és megnyugtassák. Emellett az újvidéki lelkészek kötelességévé tették, hogy a „... lakosokat kölcsönös testvéri egyetértésre, ... a köz csend és rend, belbéke, személy- és vagyonbátorság fentartását mindegyik kebelbéli lakosnak szívére kötni igyekezzenek".

244 A karlócai fejlemények a Szerémséggel határos Bács vármegyéből is gyors reakciót váltottak ki. Amikor Knézy Antal alispánhoz Újverbászra megérkeztek az első jelzések a fegyveres konfliktus kezdetéről, sietett futárt küldeni Újvidékre, „...a szálongó külömbféle hírek valóját megtudandó". A hirnök csak a katonaság elindulásáról tájékozódhatott, a Karlócán történtekről csupán töredékes ismereteket szerezhetett, mivel a Péterváradi vár kapuk elzárása által a közlekedés megakadályoztatott". Mindez nem tartotta vissza az alispánt attól, hogy ne röpítsen világgá valótlan vagy eltorzult értesüléseket, híreket. Azt például, hogy az egyik előváros, s Karlóca belvárosában is mintegy négy ház „egészen leégett". A kiküldött katonaság egy tisztet és hat sebesültet, „... a kárlovicziak ellenben sebesültekben és halottakban összesen háromszáz körül vesztettek". Ilyen körülmények között az alispán a vármegyétől „czélszerű intézkedéseket tétetni kér".

245 Knézy jelentését — a tájékoztatás céljából — a következő hatóságoknak és személyeknek küldte el: az „összes ministériumnak", Pest, Tolna és Csongrád vármegyének, a Jászkun Kerületnek, Szabadka, Zombor és Szeged szabad királyi városoknak, Stevan Jovic vezérőrnagynak, Rudits Károly főispánnak, Bezerédy Miklós nemzetőrezredesnek, Czintula Antal nemzetőr-őrnagynak, Dévay Imre zombori polgárnak, Dedinszky Károly nemzetőr-századosnak, Vojnits Bálintnak és a megye 15 szolgabírájának.

246 A hír tehát felnagyítva szárnyra kelt, s így csak tovább növelhette az ellenszenvet a megye szerb lakosaival (Knézy szóhasználatával: „e nép söpredékkel") szemben. Bár Csernovits Péter — amint ezt már említettük — a békés megegyezés hitével, a kibékítés szándékával érkezett Újvidékre, az ottani helyzet, majd a fej-