Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

II. Királyi biztosként Délvidéken - 3. Csernovits Péter és a Délvidéken állomásozó katonaság kapcsolata

Institoris harmadik levele — tudomásunk szerint — csak a Csernovits iratokban maradt ránk.

234 Ez hű krónikája a karlócai csata utolsó felvonásának. A fó'bb mozzanatok: „10 órakor estve: zaj támad a városban, hirlik: hogy az Insurgensek készülnének a kint táborozó katonaságot megtámadni, van lótás futás — csendesedik a mozgás, a hír valótlannak találtatik... Június 13-án reggeli 6 órakor — hiteles helyró'l tudatik: hogy G(róf) Nugent az insurgensek részérói, a fó' hadi kormányzóval alkudozik. — A római sáncznál levó' sereg vezére írásba kötelezte magát, hogy az ottani összegyűlt felkelteket szétoszlatja... reggeli 8 óra: A kibékülési remény nem puszta hír, mert a katonaság mind Karlóczáról, mind pedig a római sánczokról egészen visszavonatott, rendes tanyáikba. —" E jelentés szerint a június 12-i csatában a szerb felkelők részéről 20—25-nél, a katonák közül pedig háromnál több nem esett el; a sebesültek száma mindkét részéről nagyobb. A bécsi hadügyminisztériumnak írt jelentésében Hrabovszky így jellemezte álláspontját: „Mindig azon a véleményen voltam, hogy a katonaságnak ezekkel a felkelőkkel szemben semlegesnek kell viselkednie". De ezt — éppen Zahn altábornagy újvidéki előadásában — már hallhattuk. Vitatható, de még mindig tisztességesebb nézet, mint amit tisztjei közül jónéhányan hirdettek, vagy aminek szellemében cselekedtek. A császári sorkatonaság tisztjeinek ellenséges viszonyulására a korábbiakban már utaltunk (például Haynau tábornok esetét hozva fel). Csernovits Péter éppen a karlócai ütközetet megelőzően, június 9-én tiltakozott Piret altábornagynál, hogy „... a bánsági határ őrvidéki ezredben leginkább a katona fő és altisztek a népet bujtogatják és lázítják a magyarok ellen, és ingerlik arra: hogy ö Felsége magyar kormányának ne engedelmeskedjenek s annak ellenszegüljenek".

235 Úgy tűnik, hogy ez a jelenség nem volt ismeretlen Péterváradon sem. Institoris is felfigyelt a magyar legénység és a császárhű tisztikar közti ellentétre. A támadás reggelén azt írta Csernovitsnak, hogy a legénység a „boszültségig" kész a harcra, de a tisztek között többen vannak, „... kik nem magyar érzelműek".

236 Utalt Nugent gróf kijelentésére, amely a péterváradi tiszti kávéházban hangzott el: minek sem örülne jobban, mintha a magyarok Pétervárad alá nagy sereget küldenének, mert akkor a háború bizonyos, és a horvátok egyesülve a ráczokkal, határőrvidékiekkel s serviaiakkal, majd megmutatják, mit képesek tenni". Péterváradon olyan hír is szárnyra kelt, hogy a karlócai komité Nugentet elnökévé választotta meg.

237 Hiába hirdette Nugent azt, hogy „... a felkelteket szét oszlatni lészen legfőbb szándéka", környezetének magyar érzelmű tagjai erősen kételkedtek e szándék Őszinteségében. Institoris két nappal a csata után keserűen fakadt ki: „Én megvallom, ezen emberekbe semmit nem bízok, mást beszélnek és mást tesznek".

238 Szerinte a katonaság „meg van mételyezve", a horvát, a szerb és a határőrvidéki tisztek a többieket arra akarják rávenni, hogy a felkelők, „... mint többnyire katona pajtások ellen ne harczoljanak". A bujtogatás, a kémkedés minden neme napirenden van.

239 Thim szerint Stratimirovicot a támadás napjáról egy császári tiszt előzetesen értesítette.

240 Egyebek mellett ez is közrejátszott abban, hogy a karlócai katonai vállalkozás nem hozta meg a várt eredményt. (Ezt az állítást néhány tény cáfolni látszik: június 13-án a szerb nemzeti főbizottmány felhí-