Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

II. Királyi biztosként Délvidéken - 3. Csernovits Péter és a Délvidéken állomásozó katonaság kapcsolata

teszik függővé. A szervezkedés itt is a karlócai odbor kezdeményezésére történt: minden házból, ahol legalább két férfi van, egyet felfegyverezve kell táborba küldeni. Horváth Mihály állítása szerint e végzés következtében körülbelül 3000 felkelő gyűlt össze. Egy volt hadnagy, bizonyos Drakulic, mint a fó'odbor által kinevezett ezredes parancsai alatt Perlaszt földművekkel erősítették meg, s tették alkalmassá védekezésre. így lett ez a Tisza bal partján a szerbek legjelentékenyebb katonai pontja.

211 A harmadik tábor az úgynevezett „római sáncok" mögött szerveződött. (Ezek — ugyancsak Horváth Mihályt idézve —• „... lehettek hadműveleti építmények, földvárak, sánczok a barbár népek betörései ellen. Lehettek a béke művei, a jólét eszközei, országutak, gátak az árvizek ellen, a római birodalom korában".) A nagy római sánc a Tiszától (Bácsföldvár) indulva a Dunáig (Újvidék) húzódott; ezt metszi egy másik emelkedés, amely Bács megyéből — nyolc mérföldnyi hosszúságban — a sajkások kerületébe nyúlik (kis római sáncok). Ahol ez a két földmű metszi egymást Temerinnel szemközt (Csurog, Káty és Goszpodince községek térségében) szállt táborba csapataival Joanovic.

212 A péterváradi főhadparancsnokságnak elsősorban a karlócai tábor létezése okozott gondot, mert erődített állásuk fenyegető volt a péterváradi várra, s, földrajzi-stratégiai helyzetüket kihasználva akadályozhatták a dunai hajózást, a postai közlekedést.

213 Hrabovszky János egyelőre mégsem akart erőszakkal fellépni a felkelőkkel szemben. Először is azért nem, mert egyelőre maga sem zárkózott el a békés megoldás gondolata elől; másrészt attól tartott, hogy a megtámadott felkelők segítségül hívják az Itáliában szolgáló szerb származású katonákat, az erre a vidékről származó határőröket, amit „hallatlan szerencsétlenségnek" minősített volna.

214 Álláspontján akkor változtatott, amikor a magyar hadügyminisztérium a karlócai gyülekezet feloszlatására utasította.

215 Ami ezután történt, arról több forrásból szerezhetünk ismereteket (például Hrabovszky jelentése a magyar hadügyminisztériumnak;

216 br. Louis Piret altábornagy, bánsági főhadparancsnoknak küldött tájékoztatója;

217 Knézy Antal, Bács vármegye alispánjának informáló körlevele a megye vezetőinek, szabad királyi városainak

218

). A legalaposabb, részleteiben a többi elé helyezhető forrásunk szerzője Csernovits Péter királyi biztos titkára, Institoris János, aki — a katonai akció idején éppen Pesten tartózkodó Csernovitsnak — három levélben számolt be a péterváradi katonaság és a szerb felkelők fegyveres összecsapásáról. Institoris első jelentése (kelt Péterváradon, 1848. június 12-én reggel 8 órakor) szerint Hrabovszky parancsa úgy szólt, hogy egy katonai menetoszlop vonuljon Karlócára,

219 ugyanakkor „... Jóseffalva alatt ... erélyesebb demonstráció intézendő'".

220 A Péterváradról reggel három órakor elinduló katonaság a zömében magyar legénységű 39. Don Miguel és a 32. Franz Ferdinánd d'Este gyalogezred hét, illetve egy századból;

221 a péterváradi Landwehr-battalion egy századából, a szintén magyarokból verbuválódó császárhuszárok 46 lovasából (egy szárny) és tüzérségből (egy hatfontos üteggel) állott. Ez összesen 1100 főt tett ki.

222 Hrabovszky még egy utolsó eshetőségre is felkészült. Megparancsolta