Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

II. Királyi biztosként Délvidéken - 2. Nagykikinda és környéke 1848 tavaszán

A Bács megyei Sztanisics mezővárosban az uradalmi majorsági földek megszerzéséért indítottak mozgalmat a helyi földművesek. Rudics József főispán 1848. június 4-én jelentette Szabadkáról Csernovitsnak, hogy a megyében — mivel „...a személy és vagyonbeli bátorság, számos erőszakos rablások, útonállások, gyújtogatások és földeknek erőszakos foglalásai által gyakrabbani veszélynek" vannak kitéve — mindenütt felállították a rögtönítélő bíróságokat. (Megjegyzem, hogy a megye egyik legnagyobb földbirtokosának, Rudics Józsefnek az utóbbi bűnök lehettek a legvisszataszítóbbak.

116

) A kimért ítéletek itt is szigorúak voltak: „... a vétkesek közül a következők, úm.: Bikarsky Glisa, Popov Szima és Komlenov Mirkó vádlott rabok hitelesített önvallomásaik nyomán is megismert erőszakoskodásaikért akasztófára ítéltetvén, ez évi Május hó 31-én ugyanott kötéllel ki is végeztettek".

117 További négyet kettő, tizenegyet egy évi, kettőt kilenc, ötöt három és egy személyt egy hónapi fogságra ítéltek. Mintegy ötvenen testi fenyítésben részesültek, „... de a kárban s költségekben egyetemben elmarasztaltattak".

118 A jegyzőkönyveket vagy fellebbezéseket Csernovits Péter az igazságügyminiszterhez terjesztette fel.

119 Két visszajelzésről tudunk, mégpedig Bács-Bodrog megye július 3. és 4-én tartott bizottmányi ülésének jegyzőkönyvéből. Ami érdekes lehet számunkra, az a 607. szám alatt olvasható. Aszerint ugyanis nemcsak volt jobbágyok, hanem volt nemesek is részt vettek a zavargásokban és rablásokban Nemesmiliticsen és Parabutyon (Pavle Kaié, Zorác Antal, Gazafy István).

120 Mindenképp szeretnénk kitérni a kikindai, óbecsei stb. ítéletek visszhangjára is. Thim József idéz egy levelet, amelyet 1848. május 15-én írt Kiril Petrovic Belgrádba: „Az akasztásokról már írtam, s ez megfelel a tényeknek; ami az elzártakat illeti, Óbecsén sokkal több magyar van elzárva, mint szerb, miután Ők feleségestŐl-gyermekestol legelőször rabolták ki a házakat és boltokat".

121 Ez elég tárgyilagos vélemény, de nem mindenki és nem minden orgánum nyilatkozott hasonlóképpen. A Srbske Novine 1848. 35. számában megjelent, s már említett cikk („Egy öreg határvédő" szignójú) ír Csernovits kinevezéséről, kikindai tevékenységéről.

122 A szerző a Tisza vidékén és a Bánátban lezajlott eseményeket egyértelműen nemzetiségi szabadságmozgalmaknak minősíti, amellyel szemben — a címekkel és kinevezésekkel elvakított — „népáruló" Csernovits a legkegyetlenebbül lépett fel. A cikk nyilvánvaló célja: rokonszenvet ébreszteni a fejedelemség szerbjei közt a magyarországiak mozgalma iránt. Kiinduló tétele: „A magyarok látták, hogy a törvényes úton, melyen haladunk, megkapjuk, amit kérünk, és megszabadulunk az igától, hát meg akarják terveinket hiúsítani és bennünket leigázni". (Azt csak mellékesen jegyezzük meg — mert témánkhoz nem kapcsolódik szorosan —, hogy a cikk vagy levél írója a márciusi magyar események forradalmi jellegét is tagadja; ezzel tulajdonképpen nemzetiségének legjavától határolja el magát.) Egy rövid idézet is bizonyítja, hogy a lap által közölt levél szerzője tulajdonképpen nem is ismerte a nagykikindai eseményeket: „Az, hogy Carnoevic Petar úr nem tiszta szerb lélek, hogy benne nem szerb vér folyik, látszik kegyetlen fölhívásából is; és abból, hogy a kikindaiakat, akik, mert szerbek, Ősi jogaiktól vezérelve kitűzték a szerb zászlót a városházára —• lázadóknak nevezte. 5000 katonával és 22 ágyúval körülvétette ... Emellett ő, mint királyi megbí-